Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A Fidesz elindította minden idők legdurvább kampányát?

Nyakó István szerint már elindította a Fidesz minden idők legdurvább kampányát; az MSZP szóvivője így reagált Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője MTI-nek adott szombati interjújára, amelyben az szerepel, hogy az ellenzéki párt szocialista részről minden idők legdurvább kampányával számol.
Nyakó István úgy vélekedett, hogy a Fidesz nem készül a durva kampányra, hanem azt csinálja; "legyen bármi ára Orbán Viktor hatalmi törekvéseinek: felgyújtott MTV-székház, összetört autók vagy egymás ellen uszított barátok".

Orbán Viktornak és akarnokságának köszönhetően egyre jobban látni és érezni az erőszakot - közölte a szocialista politikus, hozzátéve: azzal, hogy zöld utat kapott az erőszak, a fideszes képviselők azt gondolják, bármit megtehetnek.

Kiemelte: ha volt párt, amely állandó kampányterepnek tekintette Magyarországot, akkor az éppen a Fidesz volt.

A fideszes képviselők már bemutatták a tervezett kormányzás teljes eszköztárát a korrupciótól a pökhendiségig, a durva erőszakig - fogalmazott Nyakó István. A szóvivő hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban látni lehetett azt is, miként működik az önkormányzatokat megcsapoló fideszes pénzszivattyú.

A szocialista politikus szavai szerint most abból is ízelítőt kaphatott mindenki, hogy miként bánik a Fidesz a szavazókkal, "ököllel és pisztollyal megy nekik", miközben a párt vezérkara megint csak hallgat. A hallgatásnak Nyakó István szerint az az oka, hogy "elindultak a szüreti mulatságok" Orbán Viktor tokajhegyaljai birtokain.

A Fidesz megnyitotta a kampányt, és a nyitány üzenete kristálytiszta: "ha nem vagy velünk, nem azt csinálod, amit mondunk, ütni és lőni fogunk téged" - tette hozzá a szocialista politikus, aki szerint Magyarország elkezdhet félni.

Hozzátette: ha Orbánékon múlott volna, akkor egy nyugodt perce nem lett volna az országnak, csak azért, mert 2006-ban sem szerezhették vissza az áhított hatalmat.

Nyakó István szerint a hírek magukért beszélnek, ezek úgy szóltak, hogy "Többször is megütött egy nyugdíjast a dévaványai Kék teve nevű vendéglő mosdójában a helyi fideszes önkormányzati képviselő" vagy "Gázpisztollyal lőtt támadójára egy fideszes önkormányzati képviselő Esztergomban". Az elmúlt időszakban szinte nem volt olyan nap, amikor a Fidesz ne fújt volna harci riadót - fogalmazott a szocialista képviselő, aki szerint az ellenzéki párt "csatateret csinált" Magyarországból. Ez így volt akkor is, amikor együttműködésre, közös munkára lett volna szüksége az országnak - tette hozzá.

"Vagy nyílt, durva, vagy sunyi, mellébeszélő kampányt folytattak, amikor 2006-ban a szélsőségesek felgyújtották Budapestet, és amikor roma honfitársaink ellen indított háborút az egyre jobban megerősödő szélsőjobboldal" - fogalmazott az MSZP szóvivője. Szerinte a Fidesz az együttműködés helyett a durva támadást választotta akkor is, amikor kitört a gazdasági válság; azt soha nem mondták el, milyen megoldásaik vannak, ehelyett "éjjel-nappal a kormányt támadták".

A Jobbik bevallása szerint "több mint félezer fideszes internacionalista" harcol soraikban; ezeknek a légióknak Demeter Ervin és Cser-Palkovics András Fidesz-Jobbik közös képviselők az élharcosai - mondta végül Nyakó István, aki úgy fogalmazott: "erre varrjon gombot Szijjártó Péter".

Szijjártó Péter az MTI-nek adott interjújában azt mondta a Jobbikkal kapcsolatban, hogy a szocialisták kreáltak maguknak egy ellenfelet, amellyel most a második helyért küzdenek. Hozzátette: pénzügyileg is meglehetősen nehéz a semmiből létrehozni és fenntartani egy pártot, és mivel a Fidesztől biztosan nem érkezett pénz a Jobbikhoz, marad a kizárásos alapon való kalkulálás.

Olvasóink írták

60 hozzászólás
  • 60. gjozsi88 2009. október 09. 13:40
    „59 hez!
    Azt elfelejtetted felsorolni, hogy a jobboldali önkormányzatok egyénenként kisebb tételben, de abszolut értékben- nagy számuk miatt- sokkal több kárt okoztak az országnak, de azt is a szocikra kenitek!”
  • 59. Raabimi 2009. október 09. 11:25
    „Te... Ez a Nyakó normális? Lassan 8 éve kormányoznak, és másra akarja kenni mindazt, amit elértek a kormányzásuk alatt???? Hát gratulálok. A vörös idiotizmus még mindig jelen van... Majd a szavazások előtt biztosan lesz megint nyugdíjas-felvonulás vörös kis-zászlókkal... Aki úgy gondolja, hogy még nagyobb mocsokba szeretne süllyedni, akkor nyugodtan szavazzon az mszp-szdsz csürhéjére. hazudozások, lopások, impotens külpolitika, impotens belpolitika, megszorítás az emberek felé, közben az állami cégeknél több 100milliós pénzelések... Miről beszélünk emberek???? Pofon kell verni az ilyen hazug embereket, mint a Nyakó, és barátai. Nem szabad tovább megtűrni ezeket...”
  • 58. Eva- 2009. október 04. 19:34
    „55-höz!

    Neveket mégsem írtál.

    56-hoz!

    Melyeket ajánlod elolvasni?!”
  • 57. gjozsi88 2009. október 04. 19:08
    „BeTo! Patriot!
    Ne keverjük össze az eus pénzeket és a költségvetési források felhasználását! Bármilyen hihetetlen az unió reklám célú támogatásokat is ad, amit kizárólag reklámokra kell elkölteni! Azért, mert kormány közeli cégek kaptak megbizást, ez lehet tisztességtelen, de semmiképp sem csalás, lopás, ahogy állítjátok!
    Patriot! A zuschlag ügy azért nem téma az ilyen vitákban, mert azok bírósági szakban vannak, azaz ezek indokoltság szerint megtérülnek az elszámoltatás után! Ami gondot okoz, hogy a véres szájtépés mellett a jobboldalhoz köthető visszaélések büntetlenül maradtak, mert már elévültek!”
  • 56. Jimmybátyó 2009. október 04. 18:44
    „Amin még lehet elgondolkozni, hogy az utolsó 20 év eseményei egy vesztes világháború pusztítását, nyomorúságát is meghaladják, semmihez idáig nem mérhetőek a történelmünkben!
    Ugyanakkor kitől, meg mitől is fél a "magyar" nép?
    Ugyanakkor az ritka történelmi időszak volt egészen idáig hazánkban,(tegnaptól érvénybe lép a lisszaboni szerződés, ami változásokat hoz majd!), hogy nem volt ellenséges idegen katona, hadsereg Magyarországon! Ritka szerencsés pillanata lehetett volna a magyarságnak! Ennek ellenére idegenek ültek be az ország vezetésének majdnem minden létező hatalmi, gazdasági és bürokratikus poziciójába!Az országot teljesen kirabolták és a magyar "népet" görcsös félelemben tartották, tartják! Mivel érték mindezt el?!
    Néhány ezer "magyar" rendőr könygázzal és gumilövedékes puskákkal felszerelve, rettegésben tudja tartani a több mint 10 milliós magyarságot itt a Kárpát Medencében?? Ilyen dicstelen, gyáva állapot még nem volt a történelmünkben.
    A még ébren lévők vonákban, vukicsokban reménykednek, mert az elöző kövérek, orbánok, pokornyik elöregedtek és meggazdagodtak, de soha meg se mozdultak a "népért"?

    Sokszor hallom birálat után: "jaj a népet nem lehet leváltani!"
    Leváltani nem lehet, de kiüldözni az országából bizony lehet! Olvassuk csak a történelmet, hogy lássuk a jövőt!”
  • 55. Árpád-házi 2009. október 04. 18:09
    „Eva-,annyira egyszerű vagy,hogy nem lehet szavakba foglalni!”
  • 54. Patriot 2009. október 04. 16:57
    „Hazugságbeszéd-igazságbeszéd, lopás-hergelés és még mondja valaki,hogy nincs nyelvújítás.
    Mondjuk inkább pofátlanságnak nevezném.”
  • 53. zola3 2009. október 04. 16:37
    „Képzeljétek el nekem meg van 2 (narancs)sárgarépát evő nagy"okos" nyuszikám. Én úgy nem bírom a nagy nyuszikat olyan alattomosak és sunyik. Szerencsére MINDIG kiugornak a bokorból.
    FUSS FUSS FUSS FUSS NYUSZIIIIIIIIIIIIIIIKKKKKKKKKKKKKKKAAAAA.:D:D
    DIKTAFON:D
    DIKTAFON:D”
  • 52. Meir 2009. október 04. 16:28
    „47-es!!
    majd a LEGITIM csalok alatt-(Orban Viktorvitez,Foherceg,Vezenylotabornok,stb-stb!!)-fenekig tejfol lesz!!
    mit izgulsz elore???majd meglatod,milyen hamar valik Viktor Milliardossa a "Nep neveben"!!!Aztan persze lehet majd megint atkozodni,sirankozni,stb!!!
    Ki il. Kik szavaztak meg a bizalmat a jelenlegi kormanynak???? NEM volt kotelezo CSAK rajuk szavazni ugye???
    Magatoknak kerestetek, tehat CSAK magatokat okolhatjatok!!!!!!”
  • 51. sajó 2009. október 04. 16:08
    „Ennyire hülyének nézik a népet, hogy elfelejtik mit műveltek eddig? Keller vizsgálódott évekig igaz sokat nem talált de bíróságra annál többet járt rágalmazások miatt. 7 éve ígértek fűt-fát, sokan bedőltek, remélem ekkora hülyeséget mégegyszer nem csinálnak! Lesz más is, nem kell azok közül akik már bemutatták, hogyan lehet tönkretenni egy országot”
  • 50. Eva- 2009. október 04. 15:54
    „http://www.hetivalasz.hu/cikk/0902/terezvarosi_ingatlanbotrany

    itt Patriot hivatkozott cikke
    2009.01./január/09. dátummal.
    Lassan egy éve már

    hol a döntés?!
    //csak népbutító hergelés van!/”
  • 49. Gab2000 2009. október 04. 15:51
    „Az ügyészség hivatali vesztegetés miatt vádat emelt a Borsod megyei közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős fideszes alelnöke, az ongai polgármester, valamint három vállalkozó ellen. Az ügyben szerepel a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ, vagyis a volt MSZMP-székház, valamint egy borsodi település, Onga egyik ingatlanának eladása.

    Szintén telekügy a főszereplő Móron. A település fideszes polgármesterét, Fenyves Pétert hivatali visszaéléssel gyanúsítják. A nyomozás szerint értéken alul akartak eladni egy 10 hektáros területe

    Kőszegen Alpokalja Zöldek közhasznú egyesület nevében a szervezet elnöke tette bejelentést ifjabb Kondics Imre elmondta: szerintük a városfejlesztési, vagyonügyi és környezetvédelmi bizottság korábbi fideszes elnöke gyanús körülmények között szerzett meg több önkormányzati ingatlant, önmaga, családtagjai és rokonai részére.”
  • 48. Eva- 2009. október 04. 15:45
    „www.jobbik.hu

    Szegedi Csanád egyik keleti prominenssel tárgyalt.

    Akkor honnan is a pénzük?
    Így nehezítenék az eu erősödését?!a jobikkal?

    Mondtam már, hogy folyamatban lévő ügy nem érdekel, döntsön a bíróság!
    Ha az ügyek mégsem oly egyszerűek--nem lehet nyiltan politikai döntést hozni, akkor az egész csak népbutító hergelés!

    Kedves patriot!”
  • 47. Jimmybátyó 2009. október 04. 15:37
    „Jelenleg Magyarország felett illegitim csalók bitorolják a hatalmat. Nincs joguk, társadalmi megbízásuk, ország ellenes tevékenységeikhez! Irányításukról az ál bal -és áljobboldal esetében is az EU és az USA igazi urai, a Bilderberg Group gondoskodik (a részletes tevékenység leírása a mellékletekben). Az IMF, Világbank, FED és többi bank is tulajdonukat képezi, irányításuk alatt áll! Gazdasági, politikai befolyásukkal beépítik embereiket a kormányokba, hogy rákényszerítsék őket gazdasági bérgyilkosaikkal a hitelcsapdára.
    1990-ben az ,,ideiglenes" Alkotmányt népszavazással fogadtatták el, a tartalmáról mit sem sejtő országgal. Az Alkotmányba bebetonozott ,,kollektív bizalmatlanság intézménye" a parlamenti ciklus alatt leválthatatlanná teszi a fosztogatásra kijelölt kormányokat.
    1990-től az MDF elindította a latin-amerikai stílusú rablókapitalista privatizációs folyamatokat, ami féktelen rablógazdálkodással párosult! Dokumentumok tömegével rendelkezünk a hazaárulás mozzanatairól, ezért erre itt, terjedelmi okokból nem térek ki!
    1994-1998 között a Horn - Kuncze kormány folytatta az ország eladósítását, és a gazdaság tönkretételét. Sokan Bokros Lajos (a világbank főtanácsadója, Bilderberg tag) megszorító csomagjának eredményeként könyvelik el a későbbi FIDESZ kormány alatti fellendülést, de ez nem fedi a valóságot! A mértéktelen költségvetési tolvajlások egyirányúsítása valóban jobb költségvetési egyensúlyt teremtett, de ez az 1996-ig Országos Rendőrfőkapitányként tevékenykedő Pintér Sándor (a maffia ,,Sanyibácsija") zsarolási technikájának volt köszönhető! 1990-től 1998-ig a FIDESZ-t maffiapénzekből Pintér tartotta fenn! A Horn-Kuncze kormány, a milliárdos privatizációs lenyúlások mellett, az olajmaffia üzemeltetéséből, fegyvereladásokból, kábítószer kereskedelemből is hatalmas részesedést harapott ki! A parlamenti pártok a médiákban ,,dúló" műbalhék álcája alatt az ,,élni -és élni hagyni" filozófiáját követve szorosan összefonódtak egymással. A bűncselekményekkel, privatizációs csalásokkal, a költségvetés fosztogatásával egy erős, minden ,,oldal" által megtámogatott bűnszövetkezetet hoztak létre.
    A ,,show műsor" részét képezte a soron következő rabló, a FIDESZ népszerűsítése a Clodo-féle robbantásos álmerényletekkel. Pintért már akkor is érinthetetlenként kezelte az Interpol, mert az ország összes maffiatevékenységét felügyelte, beleértve az átmenő kábítószer, fegyver és szervkereskedelmet is, de nemzetközi kapcsolatokkal (olaszországi bűntársait 20 évekre ítélték). A FIDESZ 2002-re Torgyán segítségével tönkretette az FKGP-t, mint a szindikátusba nemkívánatos pártot.

    A 2001-es 9/11 felgyorsította a világ és a hazai események folyamatait. A CIA indokot teremtett a terrorizmus elleni harc álarca alatt Irak lerohanására (mindenki terrorista, aki nem hagyja kifosztani népét, országát)! Ekkor hazánk sorsa véglegesen megpecsételődött. Izrael saját érdekében végrehajtott USA hőstettnek minősítette az iraki háborút. A következő célpont muszlim bástya, Irán.
    A FIDESZ, a 2002-es elcsalt választások ellen nem emelte fel a hangját (csak a ,,naív" Budaházy)! A lenullázódott MDF és a csekély támogatással bíró SZDSZ kormányzó erőként nem jöhetett számításba, ezért az MSZP, Medgyessy személyében, kénytelen volt egy látszólag hiteles, és még elfogadható személyt felmutatni. Az ország ismét hagyta becsapni, félrevezetni magát!
    Sokan nem tudják, hogy az alumíniumipart 1995-ben megkérdőjelezhető módon felvásároló, Apró (Klein) - Dobrev klán (Peter Dobrev, bolgár zsidó) által később kormányba tolt Gyurcsány, miért hajtott végre ,,palotaforradalmat".
    Az ok, Tel-aviv és a Bilderberg háborús népirtási, világuralmi elképzeléseiben keresendő!
    Magyarország 1989-óta felgyorsított kifosztása a parlamenti pártok tudtával, tevékeny részvételével, bűnszervezetben a mai napig folyamatban van!
    2004-ben Izrael David Admon személyében Magyarországra küldte nagykövetként a gyarmatosítás, de inkább a zsidó ,,honfoglalás" előkészítőjét. A 2004 áprilisában aláírt öt párti megegyezés fél millió zsidó menekült befogadásáról szólt! A 2002-es csalással és a FIDESZ hallgatólagos segítségével ,,megnyert" választások után 2004-ben Gyurcsány nagyobb lökést akart adni az ország eladósításához és a megmaradt közjavak saját, ,,holdudvar", vagy izraeli befektetők részére történő kiárusításához. Még mielőtt azt gondolná valaki, hogy csak Izrael irányítja ezeket a folyamatokat, téved!
    A Bilderberg Group néven elhíresült pénzügyi csoport legfelsőbb szintű vezetését az illuminátus családok alkotják. Az európai pénzkiadási jogokat David Rockefeller, az USA-ét David de Rotschild tartja a markában, de az illuminátus családok között szerepel a Brit királyi család is. A ,,mindegy milyen módon" meggazdagodott multimilliárdosok, magas rangú politikusok és gazdasági/pénzügyi szakemberek közül csak néhányan lehetnek Bilderberg tagok is (Mo.-n pl.: Surányí, Bokros, Orbán, Martonyi, Kapolyi stb.).
    Izrael, és maga a zsidóság is csak eszköz! Izrael, a Közel-keleti tűzfészek, a törvények felett álló, és a zsidóság (nemzet, faj, vallás?), a gyarmatosító, leigázó hadsereg!
    2004-ben már előre láthatóvá vált az Irán-Izrael háború. A térség tűzfészekké alakításában Izrael mindent elkövetett, mert könnyebb megszámolni azon országokat a térségben, akiket nem támadott meg, mint amelyekkel háborúzott.
    2004-ben Admon és fia az izraeli nagykövetségen megkezdte Magyarország teljes felvásárlásának és betelepítési tervének előkészítését. Admon tevékenységét jelenleg a nemzetközi bűnügyek osztálya vizsgálja az izraeli rendőrséggel együtt.
    7 óriási kaszinó beruházás és sok megvesztegetési ügy szerepel már jelenleg is a számláján! A világon növekvő zsidóellenesség miatt az izraeli kormány mindent Admonra és fiára szeretne kenni, de Magyarországon a nemzetközileg már vizsgálat alatt álló bűncselekményekről nem esik szó, annak ellenére, hogy a legnagyobb izraeli napilap tájékoztatta a világot az eseményekről!
    Gyurcsány óriási ütemű hitelfelvételekkel 3-4-szeres árú autópálya építés, hatszoros árú 4-es metró és egyéb indokokkal erőltetett beruházásokat!
    Anno 2005 nyarán, 880 milliárd állami forinttal (4 milliárd dollár), Indonéziába indult Kókával és néhány holdudvarukba tartozó vállalkozóval. Az Indonéz (polgárháborúból-polgárháborúba lépő) kormány vasút és erőmű építésére fordította a magánszemélyként befektetésre szánt pénzt. A kivitelezők természetesen azok a ,,magyar vállalkozók" voltak, akik elkísérték!
    A magyar állami pénz külföldön történő visszaforgatása (pénzmosás) saját és a sleppjük érdekeinek megfelelően történt. Veress ezen felül még 500 milliárdot lopott el, melynek elszámolásával a mai napig adós.
    A 2005 évi elszámolást az EU nem fogadta el! A Gyurcsány rezsim a 2006-os választások előtt, bár erre az Alkotmány és a választási törvény is kötelezte, nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni. A választást csalással, félrevezetéssel nyerték, de a FIDESZ nem tett feljelentést az EU-nál és a Hágai Nemzetközi bíróságnál. Az oka elég egyértelmű! Pl. Szijjártó István, Szijjártó Péter édesapja, vasútépítési vállalkozó 1997-óta kap milliárdos megrendeléseket a kormánytól, mint ahogy a közelmúltban is egy 8 milliárdos tendert (jellemzően a többi pályázó kizárásával), vagy Orbán apjának autópálya építéshez történő kőszállításai stb.! Az összefonódásokra számtalan példa van, amit jól mutat a sportminisztérium Deutsch (beléptető kapuk 4-5 milliárd), majd Gyurcsány (Zuschlag, Szilvássy, Arató stb.) egymás fedező lenyúlás sorozata is!
    A 2006-os választások után a költségvetési csalás, a hazai médiákban csak kevés nyilvánosságot kapott, de Gyurcsány a polgárháborús hangulat megteremtése érdekében megpróbálta fellázítani az országot. Tette ezt azért, mert egy kirobbanó polgárháború lehetővé tette volna a lopások kivizsgálásának elkerülését, valamint az izraeli ,,menekültek" betelepülését is. Nem beszélve a politikai ellenfelek, és kritikát gyakorló elemek eltávolításának lehetőségéről! A Parlamentáris -és állampolgári jogok háborús helyzet miatti felfüggesztése alkalom lett volna a tisztogatásokra is!
    Az ,,öszödi beszéd" ezen elképzelések jegyében készült, és ,,szivárgott" ki szándékaik szerint. Az adónkból ellenünk jól megfizetett médiák irányítottan szították a feszültséget (évi 12-15 milliárd a földi műsorszórásban fogható kereskedelmi TV-k részére). 2006 őszére óriási rendőri erőket vontak össze, kiegészítve az Izraelből beszivárgott és ott kiképzett In-kal security embereivel, valamint a ,,rablókapitalisták" magánhadseregeinek tagjaival.
    A TV székházba beszorult rendőröket fel akarták áldozni, de hiába béreltek fel több száz provokátort, a székházban a rendőröket vezető tiszt forradalmat sejtve, megtiltotta az összetűzést rendőreinek, miközben a mellékutcákban több ezer rendőr várakozott! A rendőrhalál és polgárháború nélküli október keresztbe tett Gyurcsány terveinek! Nem számított a lakosság hallatlan passzivitására és béketűrésére.
    2007 februárjában újabb Izraellel közös ötpárti megállapodás alapján a népszerűségét vesztett MSZP-SZDSZ koalíció megkezdte az MSZP-SZDSZ szimpatizánsok és szavazók FIDESZ táborba terelését. A FIDESZ ,,látványos", de csak ,,parasztvakításnak" szánt parlamenti kivonulásaival és látványos semmittevésével segítette a további ország rombolást. Gyurcsány 2008 februárjában bevetette titkos fegyverét, a nutriafogú Draskovicsot! Ettől kezdve élesítették be az ,,etnikai fegyvert" (nem először, mert Horn is alkalmazta már előttük)! 2008-tól még a csapból is az elnyomott, megfélemlített kisebbségek meséje folyt kettős céllal (Magyarország 13 nemzetiségéből csak kettővel van probléma) .
    Egyrészt a szándékosan ,,kitermelt", még hazafias érzelmekkel rendelkezők Jobbikba tömörítésére, amit ők termeltek ki, másrészt a rasszista, kirekesztő, antiszemita (hülye szóegyüttes, mert szemiták a sémi nyelvjárást beszélő népek, vagyis az arab és a zsidó, de egymást is nagyon utáló Ábrahám gyermekei) megnyilvánulások erősítésével a holokauszt tagadást büntető törvények megszavazásához! Németországban és Ausztriában még a történelmi kutatások is tilosak és szigorúan büntethetők!
    A 2008-ban Draskovics megjelenésével érdekes párhuzamban a cigányok ellen elkövetett ,,merényletek", gyilkosságok is felütötték a fejüket. A véget nem érő holokauszt megemlékezések és rasszizmus ellenes felvonulásokon minden parlamenti párt hitet tett elkötelezettségéről, miközben a nem roma lakosság a korábbi tendenciáktól is nagyobb mértékben kezdett elhalálozni, a szabadjára engedett etnikum ,,jóvoltából"!
    2009 elején Gyurcsány, hosszasan unszolva híveit, leváltotta magát, hogy teret adjon a kínkeservesen megtalált, de már a kezdet-kezdetén kijelölt utódjának, a szintén köztörvényes cimborájának és bűntársának, Bajnai Gordonnak.
    A világpolitikában számottevő változásokat a Bilderberg 2009. május 14-17. között Athénban megrendezett találkozója hozott, melyen Martonyi János képviselte Magyarországot. A találkozó különlegességét az adta, hogy Obama nem fogadta el a ,,Világkormány" bábvezetőjének tisztjét. A Bush kormányzat alatt USA szerte több ezer gettó épült, a várható polgárháború engedelmeskedni nem akarói számára. Az USA-ban már 1989-ben és 1991-ben is volt egy tisztogatási hullám, amelyet főleg színes bőrűekkel hajtattak végre.
    2009-ben Obamára hárult volna a feladat, hogy a 270 millió fegyverrel rendelkező lakosság engedetlenkedő, esetleg Alkotmányos jogait fegyverrel is követelő részét a gettókba terelje! A Bilderberg az elnökválasztáson biztosra ment, mert az amerikai zsidóság pénzelte mindkét elnökjelöltet. Donald Duke, volt Luisianai szenátor hiába hívta fel a figyelmet ezekre a tényekre!
    Obama május 16-án otthagyta a találkozót, amin csak az EU és Ausztrália küldöttei maradtak. Ezen eseménnyel párhuzamosan szárnyra kelt a ,,disznóhapci" is, valamint a Bilderberg emberiségellenes terveit tartalmazó Georgia államban felállított Stonehenge stílusú üzenete is. A jelenleg a neten is megtekinthető, üzenet jelleggel felállított kőtáblákon, több nyelven is közlik abbéli szándékaikat, hogy az emberiség lélekszámát 500 millióra szándékoznak csökkenteni!
    A komolyan vehető szándék nyilvánosságra hozatala is a polgárháborús helyzet kirobbantását célozza meg!
    2009. június 8-án az EP választásokon majdnem a papírforma jött! Az MSZP összeszedte legselejtesebb, és már korábban is tehetetlenségüket és alkalmatlanságukat bizonyító jelöltjei. Az MDF Bokros Lajossal rukkolt ki, ami egyesek számára csak azért volt meglepő, mert nem tudták, hogy az EU legfelsőbb vezetését is a Bilderberg irányítja! Bokros a Bilderberg tagjaként, nem indulhatott MSZP vagy SZDSZ színekben. Maradt a fél Tiszántúl kórházait birtokló Dávid Ibolya vezette MDF.
    Az akkor és most is 1% körüli támogatottságú MDF 5,04%-os szereplése nem meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy Magyarországon egyetlen zsidó nemzetiségű, de több mint 250 ezer kárpótolt zsidó van (2008-ban Gyurcsány 22,5 millió dolláros holokauszt kárpótlást utalt ki, amiből 12,5 milliót már ki is fizettek. Az SZDSZ korábbi szavazói Bokrosra szavaztak!) !
    2009. augusztus 21-én 18 órakor Bencze József ,,Országos Rendőrfőkapitány", háta mögött egy Mossad főtiszttel, bejelentette, hogy elfogták a cigánygyilkosságok feltételezett elkövetőit! Az IOSA (Mossad támogatású, izraeli fedőcég) zsidó tulajdonú lakóparkok őrzését ellátó izraeli tulajdonú vállalkozása, Ukrajnában korábban toborzást hirdetett, ,,háborút megjárt, specnaz különítményeseknek"! 2009. augusztus 21-én 20 óra 30 perckor kaptuk Bösztörpusztán a hírt, hogy informátorunkat kiengedték!
    A gyilkosságokat a Bajnai, Draskovics, Bencze triumvirátus Mossad segítséggel kivitelezett magánakciójaként minősítette az FSZB (orosz titkosszolgálat, a KGB utódja). Az NNyI a mai napig sem hozta nyilvánosságra az ,,állítólagos" tettesek megbízóinak és mecénásainak kilétét, viszont ismeretes, hogy Mossados összekötő, és roma ,,felderítők" is részt vettek a bűncselekményekben.
    Közben a Washington Post, a Der Spiegel, vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósításaiban Vásárhelyi Mária, Petsching Mária Zita, Andrassew Iván vagy Mészáros Tamás (és egyéb SZDSZ-hez kötődő) bal-liberális értelmiségiektől származó cikkekkel próbálták a ,,rasszista, antiszemita" magyarok lejáratását és megbüntetésének indokoltságát elérni!
    A Lévai Katalin-féle bal-liberálisnak hazudott cion bérencek gyártják és küldik a német, amerikai stb. országok újságíróinak a hazug, felbérelőik érdekeinek megfelelő "hírnyersanyagokat", ám ne feledkezzünk meg pl. Paul Lendvairól sem!
    Főleg a FIDESZ feljelentése nyomán egyre több középkategóriás gazdasági bűncselekményt elkövető kerül reflektorfénybe! A ,,sok az eszkimó, kevés a fóka" mondás most az eszkimók számának csökkentését eredményezi, bár az országot ezermilliárdos nagyságrendekkel megkárosítók közül, egy ellen sem indult eljárás (számottevően csökkent a lopnivaló)!
    Kivételt képeznek a közös ügyletekben résztvevők, valamint az egymásnak is konkurenciát jelentő, de politikusi, vagy izraeli támogatással rendelkező zsidók!
    A Dohány utca környékén rendre sabeszes, hatalmas pakkokkal felszerelkezett, csak egy irányba közlekedő csoportokat látni!
    Magyarország elfoglalása folyamatban van, miközben a kormány C-17-es szállítógépeket vásárol, és az októberi eseményekre gyakorlatoztatja rendőreit!
    Azt lehetne gondolni, hogy az ország elfoglalása, kiárusítása, a termelés ellehetetlenítése megállíthatatlan folyamat, mivel az illegitim kormány, rendőri, bírósági és ügyészségi terrorral szemben fegyvertelenül tehetetlenek vagyunk, de szerencsére a Bilderberg és Tel-aviv terveit keresztezi az orosz érdek!
    Az Orosz-Kínai Unió megalakult. Tagjai, leendő és titkos tagjai közé tartozik Irán, Szaud-Arábia, India, a Közel-kelet több országa, és Dél-Amerika jelentős része is! Az USA 11 billió dolláros adósságából csak Kínáé is több mint 2 billió).
    Izrael a fegyverkereskedelemben, a NATO katonailag is behatolt az orosz felségterületekre. Putyin jól időzítetten, augusztusban kényszeríttette térdre a NATO-t és az ENSZ-t. Ezen szervezetek az USA-val, és Izraellel egyetemben látványosan kihátráltak Grúziából és Ukrajnából (az orosz piacok déli és nyugati kijáratai). Csehország és Lengyelország ,,az oroszok elé vetettek minket" jajgatással reagált az USA által ígért rakétapajzs telepítésének elmaradásáért. Merkel két vasat a tűzben tartva, megbeszéléseket folytat Putyinnal, miközben a hamarosan megkötésre is kerülhető Lisszaboni szerződésben, előjogokat szeretne kiharcolni Németország számára. Ez annál is inkább érdekes, mert az 1945-óta érvényben lévő ,,póráztörvény" szerint, minden hivatalába lépő német kancellárnak alá kell írnia, az USA fennhatóságát elismerő okiratot! Németország jogilag tulajdonképpen nem is létezik, viszont a 7. amerikai hadsereg ,,ideiglenesen" ott tartózkodik!
    Ficó már korábban felismerte, hogy a nemzeti képviseleten alapuló ,,egyesült" Uniót nem Szlovákiának találták ki (felajánlotta a Szlovákián keresztül Bécsig vezető széles nyomtávú vasút megépítését)! Az EP választások előtt, a Bilderberg támogatásáról biztosított Orbán fölényesen röhögte ki! Orbán Kárpát-medencei helytartóságához a szlovákiai és román magyar képviselők az európai néppárt alelnöki, és a Bilderberg trilaterális szárnyának helyettes vezetője posztjával tud könnyedén hozzájutni!
    A Lisszaboni szerződésről hazánkban nyilvánosan nem sok szó esik. Hátrányairól még kevesebb!
    A Lisszaboni szerződés eltörli a határokat, megszünteti a tőke be -és kivitel korlátozását (teljes felvásárlás, főleg a 2011-es földmoratórium megszűnésével), egységes pályáztatási feltételek (hogyan lehetne versenyképes az eddig negyedakkora támogatással rendelkező magyar termelő a francia, holland, vagy dán termelőkkel szemben?)! A minimálbér az Unió tagországaiban fizetett legalacsonyabb bér lehet (a Lettországi minimálbér fele a hazainak)! Egységes vám és ÁFA rendszer (a hazai belső termelés és a piacok nem védhetőek, és nem támogathatóak az Uniós normáktól eltérően) stb.! A Lisszaboni szerződés egyesíti a haderőket! Bár Izrael többszöri felkérésre sem lépett be az EU-ba, az ez évi Földközi-tengeri NATO hadgyakorlaton Izrael is részt vett német gyártmányú, ,,ajándékba" kapott Delfin típusú tengeralattjáróival, melyeket a gyártó külön kérésükre Poseidon II.-es atombombafejes rakéták kilövésére is alkalmas vetőcsövekkel is felszerelt! Ezek a tengeralattjárók jelenleg is a Vörös-tenger térségében cirkálnak! Izrael nem veti alá magát a nemzetközi atomenergia felügyelet ellenőrzésének, de az atomsorompó egyezménynek sem! Jimmy Carter könyvében 250 izraeli atomfegyverről ír (A korábbi tervek szerint, a polgárháborúval elfoglalt USA helyet a 9/11 mintára elkövetett ,,merényletek" késztették volna az EU egyesített hadseregének belépését az Izrael-Irán háborúba!)!
    A Lisszaboni szerződéssel párhuzamosan 2007 október 18-án aláírtak egy másik, nem nagyon emlegetett szerződést is, a Velsenit, Velsen hollandiai városában!
    Ezt akkor helyben és diszkréten aláírták az európai kormányok bankár seggnyaló képviselői, és szó sem volt népszavazásról, vagy akár csak arról, hogy az országos parlamentek elé legyen terjesztve szerződés, ami arról szól, hogy az EU létrehoz egy úgynevezett "European Gendarmerie Force" szervezetet, azaz "Európai Csendőrség"-et. A Velseni Szerződés pontosabban arról szól, hogy olyan utcai zavargások esetében, bármelyik európai országban, és különösen azok ellen, amelyek az Európai Unió intézkedései ellen irányulnának, a helybeli kormány "segítségül" hívhatja, a tömegoszlatásra szakosodott Európai Csendőrséget. Jelenleg Európában a nemzeti alkotmányok nem engedélyezik az országos kormányoknak idegen rendfenntartó erőket bevetni saját népük ellen, és ezért is vette eddig körbe ekkora csend a Velseni Szerződést; ez nyomban meg fog változni, ha a Lisszaboni Szerződés bevezetésre kerül, mert akkor az országos belügy és rendészeti intézkedések törvényszerűen is Brüsszel irányítása alá kerülnek.
    Jelenleg az Európai Csendőrség francia, holland, olasz, portugál, spanyol és... román csendőrökből áll. Katonai szervezés jellemzi az alakulatot és nem csak a szokásos tömegoszlató fegyverekkel (gumibot, könnygáz, vízágyú...) vannak felszerelve, hanem éles lőfegyverekkel is. Az Unió elképzelése szerint, polgári zavargások esetében hatékonyabban lehet fellépni a tömeg ellen, ha az oszlató erők idegen tagokból állnak. Ezt már jól tudták és alkalmazták is annak a másik "Uniónak" az idejében, amit Szovjetuniónak neveztek!
    Az egyesített Európai Unióból ugyanúgy nem lesz kilépési lehetőség, ahogy a Szovjetunióból sem volt (1956 Mo., 1968 Csehszlovákia)!
    Az elszegényedett, rabszolgasorba kényszerített munkanélküli emberek teljesen kiszolgáltatottakká válnak az ,,uralkodó osztály" és a rendfenntartásról gondoskodók rétegeivel szemben! Ez lenne az Orvelli valóság, Orbán Viktor királysága!
    További tervezet, a "Project Indect"-el kapcsolatos. Az Európai Tanács már elhatározta, hogy 2013-ig az európai rendőrtisztek egy harmada ki lesz képezve arra, hogy közre tudjanak működni a "potenciális terroristák" személyes adatainak begyűjtésében és a kijelölt személyek előzetes letartóztatásában... Az egész rendszert egy nagyon titokzatos "EU Joint Situation Centre" (avagy "SitCen") azaz "EU Egyesített Szituáció Központ" fogja irányítani, amely gyakorlatilag az Európai Unió-ban szuper NBH-ként lett létrehozva.
    Ennek az Európai (Szovjet)Unió KGB-s rendszernek van egy nagyon lényeges jogi oldala is, az ún. "European Arrest Warrant" (EAW) azaz "Európai Letartóztatási Engedélyezés". Az EAW gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben egy olyan EU-s központi szervezet, mint például a "SitCen" bárkit az Unión belül "veszélyesnek" minősít, az a kormány, amelyikhez tartozik az illető, kötelező őt letartóztatni és az EU rendelkezésére bocsátani. Most még nem működik az EAW, mert egyelőre minden európai ország alkotmánya szerint törvénytelen, de ahogy életbe lép a Liszaboni Szerződés, amely felülírja a nemzeti alkotmányokat, máris működni fog!
    Putyin diktatúrája, és az Orosz-Kínai Unió vélhetőleg felülírja az EU egyesítési terveket. Lengyelország és Csehország az Ír népszavazástól teszi függővé a Lisszaboni szerződéshez való csatlakozását. Az erős orosz nyomás, valamint a Portugál közel polgárháborús és a spanyolországi káosz szintű állapotok Nagy-Britanniában is szavazási követeléseket válthatnak ki!
    Csehországot, Lengyelországot és a szlovák felvidéket ellepték az FSZB-s ügynökök! Magyarországon a Bajnai kormány már készenlétben tartja a szállító gépeket, és Ferihegyen két utasszállítót!
    Az október 10-ére meghirdetett FIDESZ megmozdulás könnyen együtt járhat a hatalomátvétellel is, ha a nemzeti oldal nem lép fel egységesen! A FIDESZ hatalomra kerülése egyet jelent az atlantista Orbán kormány hazaárulásával, de végső esetben a Velseni szerződés értelmében behívja a nemzetközi rendfenntartókat is, bár a médiákból az emberekbe sulykolt 60%-os FIDESZ támogatottság valójában csak alig 30% körüli, a saját belső felméréseik szerint! Pintérre pedig már nem építhetnek!
    Jelenleg a titkosszolgálatra nehezedő egyre nagyobb nyomás eredményeként, az NBH már keresi a kiegyezési lehetőséget.
    A rendőrségnek is jól felfogott érdeke, hogy betartsa az Alkotmányra tett esküjét, vagyis Magyarország népének védelmét!
    Az MSZ és a Jobbik összefogása feltétlenül szükséges, mert az oroszok nem akarnak és tűrnek a határaikon, kereskedelmi útvonalaikon zsidó kormányzást (mi sem, pedig az elmúlt 64 évben a kormányzatok 2/3-át tették ki), és ezért támogatják a nemzeti kormány létrehozását!
    Az összefogásban viszont igen nagy problémát jelent az MSZ vezetőségének tétovázása (bár Vukics a legfrissebb információk szerint megemberelte magát)!
    Megalapozott bizalmatlanságra ad okot a Jobbik részéről Morvai be nem jelentett 4 órás tárgyalása Orbánnal, Vona menekülése a nyílt kapcsolatfelvétel elől és Szegedi Csanád tárgyalásai a Kazahsztáni ,,rokonokkal" (a kazár, un. fehér zsidók kiszorítása jelenleg is tart Oroszországból)! A Jobbik vezetése kormányzásra készül, de egy alulról építkező szervezet nem engedheti meg a vezetőknek a kitűzött céloktól való eltérést!
    Nincs szükségünk politikai prostituáltakra! A Kiskáté miatt csatlakoztak ezrek az MSZ-hez, nem a vezetők politikai karrierjének építése céljából!
    Hazánk, magyarságunk és gyermekeink jövőjének megvédése az elsődleges feladatunk, de azoknak a nem magyar nemzetiségűeknek is, akik hazájukként szeretik Magyarországot, és kívánnak békében a 13 nemzetiséggel együtt közösen, egy hazában, egy hazáért gyermekeik jövőjéért élni!
    (Forrás:Tulok)”
  • 46. Patriot 2009. október 04. 15:27
    „SORRA KERÜLNEK!

    Tovább mélyül az ingatlanbotrány a VI. kerületben. Az előző ciklus terézvárosi képviselő-testületéből most sajtóhírek szerint tucatnyi MSZP-s és SZDSZ-es képviselőnek - közülük nyolcan most is képviselők - küldött gyanúsítotti idézést a rendőrség ,,különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja" miatt. Heti Válasz Online helyi szocialista forrásai szerint az eljárás részben az Andrássy úti paloták és más terézvárosi ingatlanok eladásához kapcsolódik; a gyanúsítotti kihallgatások egy volt Centrum párti - a koalíciós pártokkal együtt szavazó - képviselő beszámoltatásával kezdődnek, és több napon keresztül tartanak majd.”
  • 45. Patriot 2009. október 04. 15:22
    „Azéééé egy cuslág-hunvald ügy nem érdekel? Hú de elnéző vagy a pártbéli bűnözéssel!”
  • 44. Eva- 2009. október 04. 15:16
    „Én már egy másik topikban is kértem, hogy sorolnátok neveket, akik bíróságilag elitéltettek, de csak 8/nyolc/ névig jutott aki azt megtette./a.h.a./
    A folyamatban lévők nem érdekelnek.Majd, ha lesz ítélet is az ügyükben!/Addig csak Téged hergelnek az "ügyükkel".”
  • 43. éaa 2009. október 04. 15:00
    „Ebben az országban épp az a jó,
    hogy nem ide figyel a mindenható.
    Ha valami van ami mozdítható,
    az mázli úgyhogy ellopható.
    Ebben az országban még az a jó,
    hogy itt minden és mindenki lenyúlható.
    Nem számít az intés, nem számít a szó,
    csak a mázli mert az a megúszható.

    Ha lopsz az a jó, ha lenyúlod az a jó,
    ha csórsz az a jó, ha lehúzod az a jó,
    ha csensz az a jó, ha megfújod az a jó,
    ha elteszed, elveszed, elemeled az jó? Nem.

    Legalábbis szerintem és ez még nem minden,
    a féktelen étvágyad se nagy baj, ha megemlítem.
    Ez olyan mint a filmben, képzeld csak el,
    Ahol kapzsi az ember így egyre több és több kell.
    Még, még! Azt mondod ennyi nem elég.
    Még, még! Még valamit úgy elemelnék.
    Még, még! Egyre nagyobb lesz a lék,
    az út innentől lejtős és felejtős a fék.
    Réges rég ki kellett volna nőnünk,
    de az idő is képtelen elvenni tőlünk.
    Még az unokáink is ezt mesélik elképedve
    "Ott éldegélt a telhetetlen népecske."”
  • 42. Gab2000 2009. október 04. 14:52
    „Azért a Várhegyi Attilát senki ne felejtse el 190 millás ügyre kapott 300 ezer forint pénzbírságot és egy napot sem volt kaptárban
    Az Ezüsthajó kft mennyi pénzen is úszott a Fidesz regnálása alatt?”
  • 41. BeTo 2009. október 04. 14:04
    „Gjozsi!

    Ugye nem mondod komolyan hogy nem tudni a pénzeket kik lopják el?
    szerintem nézz meg egy híradót, minden napra jut egy kiváló szocialista politikus Zuschlagtól kezdve Hunvaldon át...”
60 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonatnak ütközött egy autó Szendrőnél: egy ember meghalt

Motorvonat és személyautó ütközött össze szombat reggel a Borsod megyei Szendrőnél, a vasúti… Tovább olvasom