Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

A Fidesz egyik esélye a párt vidéki bázisának mozgósítása

A 110 második fordulós választókörzetből mintegy 40-40 gyakorlatilag előre odaadható az egyik, illetve a másik oldalnak, a verseny a fennmaradó 30-ért folyik - mondta el Török Gábor politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz egyik esélye a párt vidéki bázisának nagyobb mozgósítása lehet - tette hozzá.
A Vision Consulting politikai elemző cég igazgatója közölte: a koalíciós pártoknak legalább 50 egyéni körzetet kell megnyerniük ahhoz a 110-ből, hogy együtt abszolút többséget szerezzenek az Országgyűlésben. Ennél jobb eredménynél szinte biztos a koalíció folytatása.

Ha viszont a Fidesz 65 körzetet nyerne meg a második fordulóban, de nem győzne 75-ben, akkor sem a Fidesznek egyedül, sem az MSZP-SZDSZ-nek közösen nincs meg az abszolút többsége. Attól függne a választás végeredménye, hogy a tizenvalahány MDF-es mandátumot melyik oldalhoz lehetne hozzáadni - hangsúlyozta Török Gábor.

Mi befolyásolja a választókörzeti eredményeket?

A politológus szerint legalább négy tényezőt kell figyelembe venni az egyéni választókerületek esélylatolgatásánál:

1. Milyen a politikai oldalak támogatottsága az egyes választókerületekben, hogyan aránylanak egymáshoz a baloldali és jobboldali jelöltekre leadott szavazatok. Török Gábor szerint, ha itt 60:40-es arányszám van, akkor az egy biztos választókerület az előnyben lévő oldal szempontjából.

2. Figyelni kell a harmadik helyezettet, ha az nem SZDSZ-es jelölt, mivel az MSZP és az SZDSZ között már megszületett a megállapodás a visszaléptetésekről.

A Vision Consulting igazgatója azt mondta: az előrejelzés szempontjából probléma ott lehet, ahol egy jelentősebb súllyal rendelkező MDF-es politikust áll a harmadik helyen, aki 10-15 százalékot ért el az első fordulóban.

Nagy bizonytalansági tényező, hogy az MDF visszalép-e vagy sem. De még ha visszalépnének is a Fidesz javára, az MDF-es jelöltek eredményét akkor sem lehetne automatikusan hozzáadni a Fidesz-jelöltekéhez, mivel az MDF választók másodlagos pártválasztása majdnem fele-fele arányban oszlik meg a kormányoldal pártjai és a Fidesz között - tette hozzá.

3. Milyen eredmények születtek az adott körzetben a korábbi választásokon.

4. Módosultak-e az erőviszonyok a korábbiakhoz képest. Török Gábor szerint érdekes, hogy - leszámítva a stabil, biztos fideszes választókerületeket - a szocialista és szabad demokrata jelöltek jobban szerepeltek, mint négy évvel korábban. Ez szintén azt mutatja, hogy nem lesz könnyű dolga a Fidesznek, ha jelentős fordítást szeretne - tette hozzá a politológus.

Vidéki mozgósítás

A Vision Consulting igazgatója kitért ara is, hogy a Fidesznek - 2002-höz hasonlóan - vidéki szavazóbázisának mozgósítása lehet az egyik esélye.

Nem véletlenül utalt hétfőn Orbán Viktor pártelnök arra, hogy miközben Budapesten 74 százalékos volt a választási részvétel, a falvakban csak 60 százalék - hangsúlyozta Török Gábor.

A politológus ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002-höz képest két különbség is van. Egyrészt idén a Fidesz-kampány már az első forduló előtt is a mobilizálásra irányult, másrészt egészen más ellenféllel áll szemben a Fidesz, mint akkor.

Négy éve a szocialisták beültek a Gerbeaud-ba és várták, hogy Magyarország a békére és nyugalomra szavazzon, ezt a hibát a párt nem fogja újra elkövetni, hanem ugyanúgy részt vesz a mobilizációban, mint a Fidesz. Ez tovább nehezíti a legnagyobb ellenzéki párt dolgát - tette hozzá Török Gábor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aktív pihenés húsvétkor

Egyre többen csomagolnak össze húsvét közeledtével: a locsolkodókra várás helyett az ország más… Tovább olvasom