Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

A férfiakat is sújtja a klimax

Életünk delén túljutva előbb-utóbb kellemetlen fizikai és lelki jelenségekkel kell együtt élnünk: naponta hőhullámokat, csapongó kedélyállapotot, és ennek összes mellékhatását kényszerülünk elviselni. Kinél egy-két évig, kinél hosszabb ideig tart ez az állapot, amit tömören a klimax időszakának nevezünk.
Illusztráció: Schmidt Andrea
Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO kormegjelölése szerint: középkorúnak tekinthetők a 45–59 év közöttiek; öregedők a 60–73 éves korúak; öregnek minősülnek a 74–90 évig terjedő korosztályba tartozók, az aggkort pedig 90 év felett érik el. Életünk egyik jelentős periódusa a változás, vagy klimax kora, amelybe a negyvenedik életév után kerül az ember. A Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánk lakosságának 48 százaléka elérte, illetve már meghaladta a negyvenéves kort.

A nemek arányait tekintve 44 százalékuk férfi és 52 százalékuk nő. A félreértések elkerülése végett leszögezhető: a klimax nem egyenlő az öregséggel, változást jelent, és ez mindkét nemnél bekövetkezik, tehát tévedés azt hinni, hogy ez női sajátosság. A férfiaknál ez a változás általában az ötvenedik év körül alakul ki, ha előbb, az a korai klimax. A késői klimax a hatvanas években bontakozik ki. Mindkét nemnél a változás időszakát fizikai, pszichés jelenségek, tünetek kísérik, ezek ismeretében felkészülhetünk a kedvezőtlen hatások kivédésére, elkerülésére, az esetleges panaszok enyhítésére.

A férfiak klimaxának hátterében is a szervezet hormontermelésének csökkenése áll, de sokaknál szerepet játszik az érelmeszesedés, a vércukorszint emelkedése, a vérnyomás ingadozása. Mindezek nemcsak a nemi vágy csökkenésében, a szexuális potenciazavarokban nyilvánulnak meg, hanem az életvitelben, munkában, a mindennapokban.
Így például alvászavar, ingerlékenység, a tűrőképesség csökkenése észlelhető náluk, s beállhatnak depresszív állapotok is. Gyakori ebben az időszakban, hogy az emberi kapcsolatok lazulnak, munkahelyi problémák is keletkeznek. Megjelenhetnek értékítéleti hibák, jellegzetes a fiatalokkal szembeni féltékenység, miközben a változás korában élő férfi önmagát csalhatatlannak véli.

A problémák feloldásában segíthet, ha az is tudatosul az illetőben, hogy a férfiaknál is megjelenik a klimax. A jelenségek forrását tehát az ember elsősorban önmagában keresse. A változás nehézségein átsegít: az életmód, az életfelfogás átértékelése, a céltudatos táplálkozás, a kevés alkoholfogyasztás, sok mozgás, adott esetben pszichoterápia, esetleg gyógyszer.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

25 éves a Borsodi Műhely

Kevés családi vállalkozás dicsekedhet olyan sikerekkel, mint a Borsodi Műhely Kft. A korábban Presztízs-díjjal is kitüntetett cég megünnepelte alapításának 25. évfordulóját. A köszöntők sorában először Balogh József kapott szót. Győr polgármestere elmondta, a Borsodi Műhely Kft. immár Győr történelmének része, miként Szombathelyének és Kisújszállásénak is. Tovább olvasom