Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

A duzzogás nem boldogít

A duzzogással büntetni akarjuk a másikat azért, mert nem azt csinálja, amit mi akarunk. Eközben a kommunikáció megszakad közöttünk. Általában ez azokra jellemző, akik kérésük teljesítését azonnal akarják, sőt, ha lehet, ne is kelljen kérni és mégis megkapják.
Ez a szokás akár egész családokra jellemző lehet. Ennek a duzzogásnak enyhébb változata az, mikor valaki ezzel akar üzenni arról, hogy mennyire „kifelejtettnek" érzi magát, mikor nem kap elég figyelmet. Ha valami megragadt a fejében, akkor automatikusan és azonnal szeretné megvalósulva látni, méghozzá úgy, ahogy elképzelte. Az elgondolással nincs is semmi baj, csak épp nem elég jól áll hozzá.

A neheztelő duzzogás lényege, hogy semmire nem vezet. Így éppen azt nem szerzi meg, amire oly nagyon vágyott: a szerető figyelmet. Kérnie kell. Ne hagyja, hogy az önsajnálat megkeserítse a kapcsolatait.

Önnek kell elmondania, hogy mire van szüksége. Senki sem gondolatolvasó. A duzzogó begubózás senkit nem tesz boldoggá. Akkor meg mire jó? Nélküle jobban fogja érezni magát és még akarata is nagyobb valószínűséggel teljesülhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hazai ismertség külhoni megbízásokban kamatozik

Bágyogszovát - Calor Sigma Kft. központja Győrben van, korszerű felületkezelő és porfestő üzeme… Tovább olvasom