Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

A Daily Mail 110 éve

Éppen 110 esztendővel ezelőtt alapította az 1. Lord Rothermere és bátyja a Daily Mail című brit napilapot, amely azóta a második legnagyobb példányszámú angol nyelvű újság lett. A vállalat pedig azóta világméretű sajtóbirodalommá nőtte ki magát, amelynek lapunk is része.

Idén ünnepli alapításának 110. évfordulóját a Daily Mail és vasárnapi kiadása, a Mail on Sunday. Az első szám 1896 májusában jelent meg, azóta Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb, legolvasottabb napilapja lett. Az újságot Lord Rothermere és Lord Northcliffe hozta létre, a kiadvány azonnal népszerű lett rövid, egyszerű híreivel, az érdekes sztorikkal és fotókkal. A lapinduláskor fél pennybe került, s az első szám 8 oldalas volt. Nem sokkal később már több mint félmillió olvasóval büszkélkedett.

A Daily Mail közismert volt olyan akcióiról, mint például az 1906-os, amikor ezer fontot ajánlott fel annak, aki elsőként átrepüli a csatornát, s 10 ezret annak, aki Londonból Manchesterbe eljut, szintén légi úton. A Punch magazin abszurdnak tartotta az ötletet, s 10 ezret ajánlott az első Mars-utazónak, de nem lett igaza: 1910-ben végül mindkét Rothermere-díjat elnyerték.

A lapnak az első világháború idején komoly politikai szerepe is volt, Kitchener hadügyminiszter ellen egy cikkében éppen Northcliffe intézett támadást. Mivel Kitchenert nemzeti hősként tisztelték, a lap példányszáma 1,4 millióról hirtelen 238 ezerre esett vissza. A miniszter azonban meghalt, s a lap ezt követően Asquith miniszterelnök ellen kezdett kampányt, aki 1916 végén lemondott. Utóda, Lloyd George kormányában Rothermere légügyi miniszter volt 1917–18-ban.

Northcliffe 1922-ben meghalt, ekkor az egész cég vezetését Rothermere vette át, s megszületett a Daily Mail and General Trust (DMGT) sajtóbirodalom. A lap történetében kiemelkedő dátum volt az 1971-es is.

A 75. születésnapját ünneplő Daily Mail a hagyományos napilapformátumról bulvárlapformára váltott, azóta is ezzel a külsővel jelenik meg. A londoni értéktőzsdén jegyzett cégek sorában a 100 legnagyobb között van a DMGT, példányszáma pedig mintegy kétmilliós. Ezzel a második legnagyobb példányszámú angol nyelvű lap, s tizenkettedik az összesített világranglistán. Ráadásul jelenleg a legtöbb női olvasóval büszkélkedhet Nagy-Britanniában.

A DMGT-nek a Daily Mailen kívül több brit országos lap – például az Evening Standard, a Metro – és regionális újság, rádió- és televízióállomás van a tulajdonában. 2000 óta pedig lapunk, a Délmagyarország és a Délvilág is a sajtóbirodalom része.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bókok nőknek

Nézem és azon gondolkodom, kegyed tetszik-e már nekem vagy igyak még? Még több bók itt. Tovább olvasom