Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

A család által körülvéve, tisztaságban és kényelemben

A család által körülvéve, tisztaságban és kényelemben – és távol az aggódástól, a személyzet- és ágyhiánytól. Nagy-Britanniában évente körülbelül 16 ezer nő csábul el az ötlettől, és választja azt, hogy kisbabáját otthon hozza világra.
Az új irányelvek szerint minden nőnek fel kell ajánlani a lehetőséget, hogy eldöntse: kórházban vagy otthon akar szülni. Papíron az otthon szülésnek vannak jó oldalai. A kutatások azt mutatták ki, hogy azoknál a terhességeknél, ahol alacsony a kockázat, az otthon szülést választó nők esetében nagy valószínűséggel normális lefolyású lesz a szülés és kevesebb gyógyszeres beavatkozást igényel.

Tény, hogy az otthon szülések száma drámaian csökkent az elmúlt 30 évben. Angliában és Walesben 1960-ban három szülésből egy otthon történt, míg 1997-ben már 50 szülésből csupán egy – vagyis az összes születésszám kevesebb mint három százaléka.
Mi az oka vajon annak, hogy ennyire kevés nő választja az otthon szülést? Részben a logisztika. Nagy-Britanniában ugyanis nagy a bábahiány a szülészeti egységekben. Nagyon sok nő azt mondja: az egyetlen garancia arra, hogy bábaasszonyt látnak a vajúdás idején, az, hogy bemennek a kórházba. Az otthon szülések esetében – amelynél két bábára van szükség, egy az anyát, a másik az újszülöttet látja el – ez elérhetetlennek látszik.

A brit bábák szervezete szerint a következő négy évben körülbelül ötezerrel több teljes munkaidőben működő bábára lenne szükség Angliában, ha a kormány célja a folyamatos gondoskodás – vagyis amikor egy megnevezett bába kíséri végig a várandós nőt a terhesség hónapjain egészen a szülésig. Ez a szám azonban a kétszerese annak, amire korábban számítottak – hála a születési rátáknak. A kritikusok azt mondják: az az ígéret, hogy minden várandós nőnek lehetősége legyen otthon is szülni, bukásra van ítélve, mert kevés a szülésznő.

Szülészeti részlegek
Érdekes, hogy Hollandiában, ahol mindig is magas volt az otthon szülések aránya (háromból egy), az arány harmadával csökkent az elmúlt tíz évben, ez pedig kapcsolatban áll a szülészeti részlegek kialakításával. Nagyon jó kompromisszum, ha a szülészeti központot hozzácsatolják a kórházak nőgyógyászati részlegéhez. Itt a nőket megnyugtatja az a tudat, hogy ha valami baj történik, vannak orvosok, aneszteziológusok és gyermekorvosok a közelben. Ezért jó ötlet, hogy a nőknek felajánlják a választás lehetőségét, ugyanakkor információval is el kell látni őket. Álnok dolog a nőknek azt mondani, hogy az otthon szüléssel minden teljesen rendben van.
De Melanie Every, a Royal College of Midwives munkatársa azt mondja: a hiány nem ad felmentést az alól, hogy ne ajánlják fel a nőknek az otthon szülést – egyszerűen csupán arról van szó, hogy hogyan szervezik meg ezt a szolgáltatást. Még ha a személyzet rendelkezésre is áll, a másik akadályt az orvosok gördítik az otthon szülés elé aggodalmukkal. A jelenlegi közvélemény-kutatás szerint amíg tízből kilenc szülésznő támogatja azt, hogy a nők otthon szüljenek, addig az általános orvosoknak csupán a fele ért egyet ezzel. Ami a kórházban dolgozó szülészorvosokat illeti: nyolcból egy ért ezzel egyet.

És valóban akarják-e a nők az otthon szülést? Pat O’Brien, a londoni egyetemi kórház szülésze azt mondja: a szülészek és nőgyógyászok brit szervezete szerint erre a kérdésre a válasz: nem. Dr. O’Brien azt mondja: a nőknek csupán nagyon kis hányada bízik ebben a lehetőségben – különösen azóta, hogy a brit kórházakban egyre több a szülésznő. Ezekben az egységekben minden szükséges ellátást biztosítanak a szülésznők, méghozzá nyugodt és barátságos környezetben.

Tehát a legújabb brit rendelkezések szerint a nőkkel ismertetni kell a lehetséges kockázatokat, azt, hogy szükség esetén kórházba szállítják őket a vajúdás idején, és azt is tudniuk kell, hogy ez mennyi ideig tart. Azoknak, akik a nők jogait támogatják, és azt is, hogy a nők választhassák az otthon szülést, az orvosi ellenvetések nem meggyőzőek.
Egyes vélemények szerint az orvosszakma nem akarja felfogni, hogy a több otthon szülés mellett kiálló mozgalom és a kormány is kétarcú az üggyel kapcsolatban, ugyanis támogatja a választás lehetőségét, de nem jelöl ki célokat és nem foglalkozik a szülésznőhiánnyal.
Alkalmasint a brit Nemzeti Szülési Szervezet azt mondja: mindezek ellenére nincs semmi ok arra, hogy egy magasabb arányú otthon szülési rátát ne lehetne elfogadni.

Kockázatok lehetnek
Az orvosok aggódnak a kockázatok miatt, amelyek esetleg adódhatnak. Az otthon szült nők 30 százalékát be kellett szállítani a kórházba vagy azért, hogy enyhíteni tudják fájdalmaikat, vagy a hosszú vajúdás miatt, vagy mert a gyermek veszélybe került.
Ha probléma merül fel, a végkifejlet szintén rosszabb lehet, ha valaki otthon szül. Habár nagyon ritka, a magzati halálra kétszer nagyobb az esély, ha a baba otthon születik, mintha kórházban segítenék világra.












Daily Mail
Rachel Ellis, Anna Hodgekiss
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magas vérnyomás és cukorbetegség

Magas vérnyomásról (hipertónia) általában akkor beszélünk az egészségügyi világszervezet (WHO)… Tovább olvasom