Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

A búza után rossz lehet a kukorica is

A szélsőséges időjárás miatt krízishelyzetbe kerültek a gabonatermelők a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) szakértői szerint – hangzott el pénteken Budapesten a szervezet sajtótájékoztatóján. A gyenge búzatermést rossz kukoricatermés követheti.
Vancsura József, a GOSZ elnöke hangsúlyozta: a gabonaágazatban kialakult kedvezőtlen körülmények az állattenyésztők helyzetét is negatívan befolyásolják. Ez utóbbi állítást megerősítette Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára is az MTI érdeklődésére. Elmondta: a takarmányárak várhatóan drasztikus emelkedése a termékpálya valamennyi szereplőjét – azaz a tenyésztőt, a feldolgozót és várhatóan a kereskedőket is – sújtja majd.

A költségek emelkedése miatt például a sertés felvásárlási ára – élősúlyban számolva – a mostani kilogrammonkénti 290-295 forintról 300 forintot lényegesen meghaladó mértékre emelkedhet már ez év őszén. A sertéstenyésztés önköltségének 60-65 százalékát ugyanis a takarmányköltség teszi ki. Mivel jelentős drágulással lehet számolni ez utóbbi területen, elkerülhetetlennek tűnik ennek továbbhárítása a fogyasztókra.

Vancsura József a szövetség sajtótájékoztatóján közölte: befejeződött az őszi búza aratása, ám lényegesen kevesebb termett a vártnál. Az 1,12 millió hektáros vetésterületről összességében mintegy 3,7 millió tonna termést takarítottak be. Ez alulmúlta a 4 millió tonnás termésbecslést is.
Emellett az aszály a kukoricatermést is várhatóan drasztikus mértékben csökkenti. Az előzetes számítások szerint a szakértők mintegy 8 millió tonnás országos termést vártak, ám az aszály miatt előreláthatólag a betakarítható mennyiség 3-4 millió tonna között lesz.

A szakértők szerint a forróság és a csapadékhiány leginkább a kukoricát és a napraforgót viseli meg. Így az 1,2 millió hektáros kukorica vetésterületről az előre számítottnál 50-66 százalékkal kevesebb termést lehet majd betakarítani. Emellett a szárazságtűrőbb napraforgó is kisebb termést ad a vártnál, azaz a hektáronkénti két tonnát meghaladó termésátlag helyett hektáronként csak 1,5 tonnára lehet számítani.

Vancsura József felhívta a figyelmet arra is, hogy gabonaágazat krízishelyzetét az egész ország megérzi majd, mivel a magas gabonaárak várhatóan begyűrűznek a feldolgozott élelmiszerek árába is. Jelenleg a búza ára 47-49 ezer forint. A kukorica pedig várhatóan a jelentős kereslet miatt eléri a tonnánkénti 50 ezer forintot is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világzene, korlátok nélkül

Tovább olvasom