Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A barátságban nincs félelem

A soproni Gyermek- és Ifjúsági Központban lépett fel tegnap a Komédiás Magyar Integrált Színház társulata. A nyomorultak című színdarabot hetvenöt sérült adta elő.
Nincsenek allűrök, nincs féltékenység, csakis odaadás és egymásra figyelés. Az érzelmek szabad áramlása. A barátságban nincsen félelem, őszintén beszélnek egymásról. Pk a Komisz, azaz a Komédiás Magyar Integrált Színház.
A tagok a zsirai, az ágfalvi értelmi

fogyatékosok otthonából, a kőszegi S. O. S. Gyermekfalu lakói közül kerültek ki.
Pk azok, akik vállalták, hogy önmagukon keresztül bemutatják, milyen másként élni, különbözni a többségtől. De nem úgy, hogy a kirakatba állnak, s csak néznek, hanem keményen dolgoznak. A társulat tegnap A nyomorultakat adta elő a soproni Gyermek- és Ifjúsági Központban.
– A színdarabot hetvenöt értelmileg sérült adja elő, s azt tapasztalom, velük sokkal könnyebb dolgozni, könnyen megértik, hogy mit szeretnék. Talán azért, mert ők nincsenek elrontva, nem irigykednek a másikra – mondja Bartokos Tamás, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője. – A nyomorultak erős darab, azaz komoly érzelmek törnek fel. Olyanok, amelyeket a nézők az előadás első öt percétől kezdve átéreznek, és már el is felejtik, hogy kiket látnak a színpadon. Pedig a szereplők nem mindennapi dologra vállalkoznak: énekelnek, táncolnak és előadják saját magukat.
A Komisz legfőbb célkitűzése, hogy üzenetet küldjön a külvilág felé. A sérülteket nem eldugni kell, hanem elfogadni. Itt vannak közöttünk. Bartokos Tamás szerint van értelme a munkájuknak. Példát is említ, egyszer, amikor egy általános iskolában léptek fel, a tanulók érdeklődve mentek a szereplőkhöz. Látszott rajtuk, hogy megérintette őket a darab. Talán elindult bennünk valami, ami a másság, pontosabban a különbözőség elfogadásához vezet. Hiszen senki sem egyforma és egyenlő. Mindenkinek vannak hibái, s van, aki ezt el tudja titkolni, s van, aki ezt nem teheti meg, ezért szeretné bemutatni saját magát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságosabbá lehet tenni a közlekedést?

Tovább olvasom