Kisalföld logö

2018. 11. 14. szerda - Aliz 6°C | 13°C Még több cikk.

A bántalmazások miatt követelik a vasutasok büntető törvénykönyv szigorítását

A szervezet a büntetési tétel 1-5-ről 2-8 évre emelését, valamint az utasforgalom számára nyitott terület és a már fogalomban levő vasúti kocsik kamerával való felszerelését szorgalmazza.
Követeli a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a büntető törvénykönyv szigorítását a vasutasokat egyre többször érő bántalmazások miatt.

A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók testi védelmében és visszatartó erőként a büntetési tétel 1-5-ről 2-8 évre történő emelését, valamint az utasforgalom számára nyitott terület és a már fogalomban levő vasúti kocsik kamerával való felszerelését szorgalmazza.
    
Javaslatot tettek a minősített esetek szigorítására is, miszerint csoportos, fegyveres vagy felfegyverkezve elkövetett erőszak esetén a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre nőne, a csoportos elkövetés vezetőjét pedig 5 évtől 15 évig tartó börtönre ítélné a jogszabály - közölték.
    
Hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert a bántalmazások gyakorisága és kimenetele is egyre nagyobb probléma, az elkövetők ugyanis gyakran az áldozat életét is veszélyeztetik.
    
A megtámadott vasutasok - többnyire jegyvizsgálók - a lelki trauma miatt sokszor elhagyják a pályát, ez pedig a kritikus létszámhiánnyal küzdő cégnek nagy veszteség - tették hozzá.
    
A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személynek minősülnek, ezért fokozott büntetőjogi védelem illeti meg őket. Az ellenük elkövetett erőszakot a törvény ugyanolyan mértékben bünteti, mint a hivatalos személy elleni erőszakot - olvasható a közleményben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díszdoktori címet kapott Szijjártó Péter Asztanában

A tiszteletbeli doktori címet olyan, a saját területükön kimagasló teljesítményt nyújtó személyek… Tovább olvasom