Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

A Balatonban keresték, hajléktalanszállóról került elő

Egy fővárosi hajléktalanszállóról került elő az az 57 éves férfi, aki több mint két hete tűnt el Balatonszárszón, miután fürdőzni indult
A férfi július 17-én, vasárnap este 19 óra körül úszni indult, azóta nem adott életjelet magáról. Miután eltűnését jelezte a családja, a vízi rendőrök és a vízi mentők aznap sötétedésig keresték. Mivel azonban a szemtanúk olyan nagy területet jelöltek meg az eltűnés helyeként, hogy azt lehetetlen volt átkutatni, a férfi keresését nem folytatták.

Tar Mihály közlése szerint augusztus 1-jén, hétfő este váratlan fordulat történt az ügyben: a férfi hazatért a családjához. A feltételezések szerint a balatoni fürdőzéskor a vízben beütötte a fejét, elveszthette az eszméletét, majd miután eddig tisztázatlan körülmények között a partra került, egy budapesti hajléktalanszállóra szállította valaki. Akkor még a férfi semmit nem tudott mondani a személyazonosságáról.

Hétfő este azonban kitisztult az emlékezete, ezért hazament. Mivel a fejsérülése miatt még mindig bizonytalan az állapota - állítása szerint továbbra is erősen szédül, hányingere van, és nem emlékszik arra, mi történt vele az elmúlt két hétben - kedd délben kórházba szállították. A férfi állapotát jellemzi, hogy a vízi mentők információi szerint két és fél héttel az eltűnése után kedden már dolgozni szeretett volna menni.

Olvasóink írták

  • 1. Star-Spangled 2011. augusztus 02. 20:53
    „Buvar Kund!:))))))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: a lakáshitelesek éljenek az árfolyamgát lehetőségével

A kormány arra bíztatja az érintett lakáshiteleseket, hogy minél többen éljenek az árfolyamgát… Tovább olvasom