Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

A 4K! legalizálná a marihuánát

A Negyedik Köztársaság Párt elnöke szerint a legalizálásnak sok társadalmi haszna lenne.
A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) a marihuána teljes körű legalizációja mellett száll síkra, mert szerintük ennek sok társadalmi haszna lenne - közölte Istvánffy András, a párt elnöke a Belügyminisztérium épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón.

A pártelnök a marihuána saját és kereskedelmi célú termesztésének, valamint árusításának törvényessé tétele mellett több érvet sorolt fel. Ezek között volt, hogy a könnyűdrognak számító anyag jövedéki termékké válva több milliárd forinttal növelné az állami bevételeket, kiiktatva a dílereket a kereskedelemből, a fogyasztók nehezebben kerülnének keménydrogok közelébe, és lehetővé válna a marihuána gyógyászati célú felhasználása.

Istvánffy András hangsúlyozta: a marihuána nem veszélyesebb, mint a legális alkohol, amellyel ellentétben nem okoz fizikai függőséget, és nem ismert a halálos adagja. "Ha a magyar társadalom rábízza a hétköznapi, felnőtt emberekre alkoholfogyasztásuk mértékét, álszentség bűnözőként bánni a marihuánafogyasztókkal" - jelentette ki a pártelnök.

Közölte: tekintettel mindemellett arra, hogy a szer legalizációjának nem ismert káros hatása a társadalomra, a 4K! felvette azt választási programjába. A jövő héten minden parlamenti pártot megkeresnek, hogy támogassák a javaslatunkat - tette hozzá. A Pintér Sándor belügyminiszternek címzett javaslatot az eseményen a tárca sajtóosztályának munkatársa vette át.

Olvasóink írták

  • 4. WeiseÖdenburg 2013. november 17. 19:51
    „öröksoproni. A városunkat már elöntötte a szenny!Szennyvíz tisztító kapacitását pedig növelték.A marihuánát termelők és terjesztők tovább ontják a mocskot erre a gyönyörű városra.A fél vadkelet nem éppen kellemesebb része itt rontja a
    a levegőt meg a bűnügyi statisztikát.Tegnap tanúja voltam egy Kanadából hazatért "női hölgy" bemutatta az ottani ellesett" indián harci kultúra " című dinamikus tánc produkciót a vadulunk Balkán népi játék szoprán betétdalával .
    Grimm mester a Jancsi és Juliska mellék szereplőjét róla mintázta. A hideg rázott ki minden művészet csodálót.
    Kell ebben a Barokk városban felborítani a nyugalmat,rövidtávú érdekekért? Tették fel sokan a kérdést.Viszont ha nem rövidtávú akkor katasztrófa.”
  • 3. apokalipszis 2013. november 15. 16:00
    „1. öröksoproni 2013.11.15. 15:30

    Díler vagy ??
    Félted az "állásod"??? ))))))
    Akinek kell úgy is beszerzi (cigit,alkoholt is) akkor miért ne legyen haszna rajta az államnak,betegeknek,lazulóknak?”
  • 2. tati 2013. november 15. 15:41
    „látszik hogy semmit sem tudsz róla,de legalább olvass utána....
    a mentősök sokkal többet melóznak a részeg disznók után.
    korlátozni azért kellene,hogy pl. gépjárművet nem vezethet senki a hatása alatt.
    a gyógyászati hasznáról meg azok beszélhetnének,akik a rákos betegségük alatt elviselhetetlen fájdalmukban várták a Tb-től a fájdalom csillapítót,de nem kaptak,mert nem volt rá keret...
    peace...”
  • 1. öröksoproni 2013. november 15. 15:30
    „"sok társadalmi haszna lenne" - mégis mi? Többet dolgoznának a mentősök, orvosok, rendőrök, sírásók.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cozma-ügy - Jogerősen elítélték a garázdasággal vádolt férfiakat

A másodfokú bíróság részben megváltoztatta, több vádlott esetében enyhítette, néhányuknál pedig… Tovább olvasom