Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

A 34. Magyar Filmszemlének zárósajtótájékoztatója

A 34. Magyar Filmszemlének 46075 nézője volt, a legtöbben, 34.811-en a játékfilmekre voltak kíváncsiak - derült ki a rendezvényt záró sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Az adatok szerint a dokumentumfilmek 6022; a kísérleti kisjátékfilmek 2401, míg az információs filmek 2841 nézőt vonzottak.

A filmszemle programjában jelen volt a generációk nagy többsége, ezáltal sokfajta megközelítési szempont szerint tárulhatott fel a magyar valóság - vonta meg a mustra gyorsmérlegét Koltai Lajos operatőr, a szemletanács elnöke.

Véleménye szerint a szakma tisztességes évet zárt, s örömmel említette meg, hogy a vetítőhelyként az idén bekapcsolódott Millenáris Teátrum illetve Fogadó jó otthonaként szolgált a szemle központi eseményeinek.

Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. ügyvezető igazgatója kifejezte azt a szándékot, hogy a jövőben e helyszín legyen végleges otthona a magyar filmszemléknek.

Mint ígérte, a magyar kultúra szerves részét képező filmművészet folyamatosan jelen lesz a Millenáris Parkban, megjegyezve: reményeik szerint mindezt elősegíti majd a tulajdonosi viszonyokról várva várt kormányzati döntés.

Dárday István, a dokumentumfilmes zsűri elnökének értékelése szerint zömében erős anyag került a bíráló bizottság elé, noha korszakos munka nem született.

A rendező kitért arra, hogy a műfaj küszködik a jelen történéseinek feltárásával, amelynek hátterében - véleménye szerint - a különböző gazdasági érdekek, személyiségi jogok húzódnak meg.

Fekete Ibolya, a játékfilmes zsűri tagja értékelésében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy évek óta "hegymenetben" van a szakma, vagy legalábbis az alkotók úgy érzik.

A szemlén vetített alkotásokból az, hogy merre tart a magyar film, nem határozható meg, de ez nem baj -tette hozzá.

Mint mondta: legtöbbje azzal foglalkozik, hogy milyen közegben, és miként élünk.

Kende János operatőr - aki szintén a játékfilmes zsűri tagja volt - szóvá tette, hogy az e művészeti ágban oly fontos szerepet játszó látványtervezők és zeneszerzők munkájának díjazása elmaradt.

Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatójának tájékoztatása szerint több film esetében már megkezdődtek az egyeztetések külföldi fesztiválokon történő bemutatásukról.

Port Ferenc, a Budapest Film ügyvezető igazgatója a dokumentumfilmek terjesztésének megoldatlansága kapcsán annak a véleményének adott hangot: nem igazán a mozis megjelenést kellene szorgalmazni, hanem a műfaj nagyobb jelenlétét a televíziók műsorrendjében.

Fontosnak nevezte azt is, hogy a nem fikciós alkotások digitális formában legyenek elérhetőek az art videohálózatokon keresztül.

A sajtótájékoztatón közzétett statisztikai adatok szerint a leglátogatottabb játékfilmnek a Jött egy busz... című film minősült 2716 nézővel, a Bánk bánt 2580-an, a Kelj fel komám, ne aludjál című filmet 2521 érdeklődő tekintette meg.

A dokumentumfilmek nézői sikerlistájának élén a Táncrend című film áll 451 nézővel, a Bozsik Yvette című alkotást 415-en, a Mami Blue-t 401-en látták.

mti
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingatlanpiaci körséta

Havi rendszerességgel új sorozatot indítunk, amelyben az ingatlanpiacon fellelhető típuslakások és… Tovább olvasom