Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Országos nagytakarítás szombaton

Őszi nagytakarítás lesz az ország 2050 településén szombaton.

Az akció egyik célja a településeket csúfító hulladék eltakarítása, a másik az emberek szemléletének formálása, a lakosság környezettudatosságának növelése – hangoztatta Horváth Jenő, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) alelnöke. Az OPSZ immár hagyományosnak mondható akciójában idén a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Települési Önkormányzatok Szövetsége és a Hulladék Munkaszövetség is részt vesz. A program szervezői az ország 2050 településén mintegy 50 ezer önkéntest várnak. A kezdeményezéshez a helyi polgárőrszervezeteken keresztül lehet csatlakozni. A szervezők az eseményről fényképes beszámolókat is várnak, amelyek beküldői között 15 darab kerékpárt sorsolnak ki. További részletek: www.opsz.hu.

Olvasóink írták

  • 2. kolombela 2009. október 09. 18:51
    „Szerintem a Kossuth téri zsinagógában kezdhetnék, igen csak référne az országra.”
  • 1. Csetneky 2009. október 09. 14:50
    „Az országház épületéből kellene már végre a sok hulladékot kitakarítani, de azzal a jelek szerintv várni kell tavaszig.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fontos teendők támogatott gazdáknak

Azok a mezőgazdasági termelők, akik az AKG(Agrárkörnyezetgazdálkodási), Natura 2000 és KAT… Tovább olvasom