Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Önhikis pályázat benyújtásáról döntöttek

Önhikis pályázat benyújtásáról döntött csütörtökön a csornai képviselő-testület. A város vezetői bíznak a sikeres pályázatban, mert szerintük lesz helye a támogatásnak.
A csornai képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén a város pénzügyi helyzetéről tárgyaltak a képviselők. Először is elfogadták a 2005-ös gazdálkodás zárszámadási rendeletét és döntöttek arról, hogy pályázatot nyújtanak be az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokat támogató alaphoz („önhiki”).
Papp Imre alpolgármester a Kisalföld érdeklődésére az önhiki pontos összegéről egyelőre nem tudott beszámolni.
– Pályázat benyújtásáról döntött a testület, az elbírálás során állapítják meg a támogatás összegét. Bízunk benne, hogy sikeres lesz a pályázatunk, hiszen a pénznek számos helye lenne a városban – tájékoztatott Papp Imre.
A benyújtandó pályázathoz a képviselő-testület nyilatkozatot is elfogadott, ami az előterjesztésben olvasható. Ebben kijelentik, hogy a város lakóinak száma 3000 feletti, az önkormányzat nevelési, alapfokú oktatási intézményeket tart fenn. Az intézmények kihasználtsága a 2005/2006-os és a 2006/2007-es tanévben is eléri a 70 százalékot. A nyilatkozat része, hogy a város – beleértve az intézményeit is – 3 hónapra vagy ennél hosszabb időre lekötött tartós bankbetéttel nem rendelkezik. Kijelentették azt is, hogy az önkormányzat magánszemélyekre és vállalkozókra vonatkozólag kommunális adót és helyi iparűzési adót vetett ki, amelyek bevételét a költségvetésbe betervezték.
A képviselők a jegyzőt bízták meg a pályázat előkészítésével.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betartja a böjti előírásokat?

Tovább olvasom