Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

MSZP: maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik

Az MSZP szerint ma Magyarországon "maffiakormányzás van és rablógazdálkodás zajlik", a kormány a gazdaság utolsó tartalékait is "le akarja rabolni" - közölte Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A politikus - Orbán Viktor kormányfőnek arra a hasonlatára utalva, miszerint a gazdaságnak mint egy darázsnak szárnyalnia kell - azt mondta: ez a darázs nem repül, csak szúr, ami fáj mindenkinek. Szerinte ahhoz, hogy a magyar gazdaság újra szárnyalni tudjon, előbb az Orbán-kormánynak kell "repülnie". Józsa István azt mondta: az MSZP szerint "ma a legnagyobb kockázatot a magyar gazdaságra továbbra is az Orbán-Matolcsy kettős jelenti".

A párt úgy látja, a magyar gazdaság elsősorban belső okok miatt van zuhanórepülésben, olyan elemek húzzák vissza, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó, a 27 százalékos forgalmi adó, a különadók, a befagyasztott banki hitelezés, a pénzforgalom teljes amortizációja.

Józsa István azt mondta, ennek a gazdaságpolitikának a következménye a növekvő munkanélküliség. Hozzátette: minden kormányzati propagandával ellentétben a versenyszférában 30 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, és ezt nem tudta kompenzálni más munkaprogram sem. Összességében 16 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt - tette hozzá.

A frakcióvezető-helyettes konkrét versenyképességi kockázati elemnek nevezte a 2013. július 1-jével bevezetendő útdíjat, és azt mondta, pénteken levélben fordul a kormányfőhöz kérdéseivel. A kérdései között szerepel, hogy miként kívánja a kormányfő kompenzálni a fuvarozók megemelkedő költségeit és mikor mutatja be a kompenzációra vonatkozó javaslatát. Arra is választ vár, hogyan hat a tarifaváltozás a jövő évi fuvarozási szerződések megkötésére, melyek a fokozottan érintett ágazatok és miként befolyásolja a díjváltozás a fogyasztói árakat.

Olvasóink írták

  • 16. machers 2012. december 21. 22:00
    „15.Santos 2012.12.21. 21:22
    Jó a memóriám. Ebből élek.
    Nagylelkű vagy, de a bikáidat rád bízom.
    Te viszont megint elfelejtettél válaszolni a kérdésekre.”
  • 15. Santos 2012. december 21. 21:22
    „13.machers.Hát te még arra is emlékszel?Valoban isteni a memoriád,vagy pedig mindent jegyezgetsz?Megfelelnél a bikáim administrácius munkájának végzéséhez.Persze mind bikaföfelügyelö kinevezésel és fizetésel!Na áll az alku?”
  • 14. machers 2012. december 21. 17:32
    „12.Santos 2012.12.21. 15:28
    Ombre
    magyarázd el te! Ekkora penge ésszel neked ez nagyon megy!?
    Na, fuss neki!
    Legalább most kapd össze magad!”
  • 13. machers 2012. december 21. 15:35
    „11.Valaki 2012.12.21. 11:19
    A mostani helyzethez miért nem szólsz hozzá? Kiemelve a fideszes kormány eredményeit?
    Azt sem valakiként, sem pedig a másik megjelenési formádban, rommelként nem tudtad megvédeni.
    Röhejes vagy!
    Emlékszel?
    27.Valaki 2012.11.23. 08:00

    AZ A BAJ, HOGY A
    Annyi eszed nem volt, hogy legalább ne küldted volna el.”
  • 12. Santos 2012. december 21. 15:28
    „10.machers,már megint kiváncsi vagy?Ez aztán a tudni akarás jele. Pancser légy türelmes és magyarázd el machekének a dolgokat.Ö ugyanis megakadt a husz pontnál.”
  • 11. Valaki 2012. december 21. 11:19
    „mahika, a mszp bankárkormány volt, "Minden hatalmat a bakoknak!" jelszóval. Nem is tuttál róla? :)))”
  • 10. machers 2012. december 21. 09:40
    „9.pancser 2012.12.21. 09:01
    Hogy jön ide a bankok viselkedése?”
  • 9. pancser 2012. december 21. 09:01
    „Tényleg MSZP? Az adósságok leküzdése rablógazdálkodás. Minek nevezzük az adósságok sikeres MSZP-és gyarapítását? Veres ostoba Jankó gazdálkodása mi volt?
    7. machers 2012.12.20. 22:36
    A bankok viselkedése természetes én sem örülnék ha többet kéne fizetnem. Túl fogják élni!”
  • 8. Valaki 2012. december 21. 07:40
    „6. szabadságharcos 2012.12.20. 22:04
    szabaccság élvtárs! A bóvli hitelminősítgetőknek már semmi hitele sincs. Leszállhacc a döglött paripádról. :)))”
  • 7. machers 2012. december 20. 22:36
    „5.pancser 2012.12.20. 21:49
    Sajnos igazad van:
    http://www.arfolyamkereso.com/?currency=EUR&one=1&start_date=2009-04-14&end_date=2012-12-20
    A többi mutatóról ne is beszéljünk:
    https://www.raiffeisen.hu/documents/global/raiportal/pdf/raiffeisen_strategia/raiffeisen_grafikonkeszlet_2012_Q3.pdf
    Ezzel aztán díszítheted a monitorod hátterét.”
  • 6. szabadságharcos 2012. december 20. 22:04
    „5. pancser 2012.12.20. 21:49
    Tényleg a 3x bóvli kategória is ezt mutatja. Sőt 285-290 átlagos euró árfolyam, az átvett 245 helyett. Meg azért beszéljünk 400-s CDS pontszámunkról. Infláció! Hát tényleg szárnyal a gazdaság. Remek unortodox stratégával kusza szeművel az élen.”
  • 5. pancser 2012. december 20. 21:49
    „Az MSZP elvetette a sulykot, a realitás érzékét. Néha valóban úgy tűnhetett, hogy a Fidesz szembe megy a nemzetközi gazdasággal, de aztán mégsem. Ezt a forint árfolyama remekül leképezi.”
  • 4. Eva- 2012. december 20. 21:16
    „meg Kubatov is

    de az legális!”
  • 3. rommel2 2012. december 20. 20:53
    „AZ MSZP ÉS A MAFFIA......KORMÁNYZÁS..............
    AZ MSZP ÉS A RABLÓ......GAZDÁLKODÁS..............
    EZEK REGGEL BELENÉZNEK A TÜKÖRBE ÉS AMIT LÁTNAK AZT A FIDESZRE KENIK !!!!
    RON WEBBER MEGKEZDTE MUNKÁJÁT ...............
    VAJON NEKI VAN TÜKRE................................”
  • 2. galamblelkü 2012. december 20. 18:31
    „Ezek a jelzők a szocik alatt lettek ismerősek!!”
  • 1. Mazzola 2012. december 20. 17:29
    „Menjetek mar valahova,ti mszmp-sek egy dekaval sem vagytok jobbak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ombudsman szerint nem kellene bírságolni a lopott autó tulajdonosát

Volt, akinek a lopott autójára róttak ki bírságot az autópálya jogosulatlan használata miatt - és ezt az eredeti tulajdonoson hajtották be. Tovább olvasom