Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Labdarúgó-vb magyar tető alatt

Folytatás az 1. oldalról.

– Már nem elégedtünk meg azzal, hogy a régi acélvázas technológiát felváltó alumíniumvázas sátrakat tervezzünk és kivitelezzünk – meséli a munkáról Varga János ügyvezető igazgató. – Nemesebb tartószerkezetet kerestünk. Így jutottunk el a préselt fáig. A merőben új megoldás azonnal elnyerte a megrendelő tetszését.
A városrész a mobilitás csodája, hiszen a stadion tetejével szemben azt nem az örökkévalóságnak tervezték és építették meg. A világbajnokság után lebontják és a világ másik felén építik majd fel.
A beruházás méreteire jellemző, hogy csupán a sátorváros bérleti díja forintban számolva milliárdos nagyságrendű. Ez a pénz már az üzemeltetőé és nem a kivitelező győrieké. Ám nyilván ők sem panaszkodhatnak a fizetségre. Mint megtudtuk, előfordult, hogy a minőségi munkát, szakértelmet, pontosabban annak árát sokallták, és mást választottak helyettük. A frankfurti stadion befedését például első körben egy olcsóbb ajánlatot tevő távol-keleti társaságra bízták. A Graboplannál szomorkodtak, ám nem sokáig, mert egyszer csak csengett a telefon: „Varga úr, nem működik a dolog. Önöknek kell megcsinálni.” Így történt, hogy a vb-helyszín Frankfurt Arena teteje ma már szintén magyar gyártmány.
– A minőségi munka a mi szakterületünkön különösen fontos – mondja Varga János. – Míg az átlagos építőiparban másfélszeres-kétszeres biztonsággal terveznek, nálunk a könnyűszerkezet miatt ötszörössel kell. A stadionok tetejének háromméteres hóvastagságot is ki kell bírniuk.
A Graboplan – bár dolgozik hazánkban is, most éppen a pécsi expó területét fedi újra egy rossz vállalkozó selejtes munkája után – nagy méretekben külföldön tevékenykedik. Afganisztánban hét napot kaptak két, F–16-os harci repülők és helikopterek befogadására alkalmas, hőszigetelt, klimatizált hangár felépítésére. Megoldották. Amerikában a Country stadion és egy négyemeletes bevásárlóközpont tetején a nagyszínpad fedele dicséri a győri munkások tudását, hogy az Oxfordban felépített, Északi-sarkot kutató repülőgarázsról ne is beszéljünk.
A cégvezető azonban a közelgő vb idejére csak arra a munkára koncentrál, amelyet Németországban végeztek. Bár – mint elmondta – a televíziós közvetítésekben, munka ide vagy oda, inkább a pályára figyel, hiszen fontos a környezet, a jó tető, de a labdarúgó-vb-n mégiscsak a játék a lényeg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanulás a határsávon belül

Fél évszázaddal ezelőtt az alsó tagozatosok délelőtt, a felsősök pedig délután tanultak… Tovább olvasom