Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kigyulladt egy tízemeletes

A hétfőn dél körül kigyulladt tűz következtében a debreceni panelházban 11 lakás teljesen kiégett, de a többi is jelentősen károsodott. A rendőrök a lakókkal együtt kerestek épen maradt ingóságokat a szükséglakásokba.
A református szeretetszolgálat gyorssegélyként egymillió forintot ajánlott fel a tűzkárt szenvedettek megsegítésére – közölte Debrecen alpolgármestere hétfőn. Pajna Zoltán elmondta azt is, hogy bútor- és ruhafelajánlások is érkeztek az önkormányzathoz, a debreceni menekülttábor pedig azt jelezte, hogy 12 családot tudnak elhelyezni szükség esetén. A nap folyamán összesen 132 lakásból kellett kiköltöztetni a lakókat, de délután a Fényes udvar 6. szám alatt lévő 44 lakáson kívül már visszaköltözhettek a lakók.
Kovács Ferenc debreceni tűzoltóparancsnok közölte, hogy a tűz a földszintről fölfelé terjedve mind a tíz szintet érintette, és a tetőzetnél a másik két lépcsőházba is átáramlott. Közlése szerint hétfőn délben kapták a riasztást, s az elrendelt kiemelt tűzoltási fokozatot egy órán belül a legmagasabbra, 5-ösre emelték.
Dobson Tibor, a katasztrófavédelem országos szóvivője korábban elmondta:
a balesetben 14-en sérültek meg, közülük nyolcat a helyszínen elláttak, hat embert szállítottak kórházba, elsősorban füstmérgezés miatt.
A tűz 44 lakást érintett, az itt élőket ideiglenesen két debreceni hotelben szállásolták el. A lakásokba hétfőn nem lehetett visszamenni, mivel a közművek megsérültek. A helyszínen megjelent Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is, aki arra utasította a Cívisház Zrt.-t, hogy készítsenek elő lakásokat azoknak a fogadására, akiknek a tűzben kiégett az otthonuk, és nem tudnak rokonoknál vagy barátoknál elhelyezkedni. Mintegy 50 család kiköltöztetésére készül fel az önkormányzat – mondta el Kósa Lajos. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztosítási csalás

Az egyik biztosító nagyobb értékre elkövetett csalás kísérlete miatt tett feljelentést egy győri és… Tovább olvasom