Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Felajánlásokkal halmozták el Böjte atyát Megmozdultak

az erdélyi árvákért

sopron Gosztonyi Miklós Szeretet és tisztelet vette körül Sopronban Böjte Csaba atyát, aki az erdélyi árva és rászoruló gyermekek istápolója. Még Bécsből is jöttek, hogy felajánlásaikkal támogassák az atya misszióját.
Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója és az édesanyák tiszteletére a Határok Nélkül Alapítvány tizenhét civil szervezet összefogásával Szeretet Napokat rendezett Sopronban. A színes programokon adományokat gyqjtöttek a dévai árvák javára, akiknek egy csoportja – Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével – Sopronba látogatott.
A messziről érkezetteket nagy szeretet vette körül, s Böjte Csaba atyához is sokan fordultak, hogy gyermekmentő misszióját támogatásukról biztosítsák. Így történt ez a Szent Mihály-templomban is, ahol Böjte Csaba Horváth Imre városplébánossal celebrált szentmisét.
– Jó minőségq gyermekruházattal szeretnénk segíteni, össze is készítettük a csomagokat – mondta az atyának mise után egy négygyermekes soproni édesanya, aki további szervezőmunkát is vállalt a dévaiak támogatására. Selmeci Károlyné nyugdíjas pénzadománya mellett ruhanemqt ajánlott fel. Jótékonysági hangversenyt adna a dévaiak javára az atya által megjelölt helyszínen Csabai László zenemqvész, aki Bécsben diplomázott zongora és ütőhangszer szakon. Ceglédi Péter, Kovács Szabolcs, Szqcs Szabó Ádám és Kovács Máté, a Danubius Hotels szakközépiskolásai az általuk szervezett rábcakapi táborban fogadnának tíz erdélyi gyereket. Kovács Levente egyháztanácsos Bécs mellől érkezett családjával, hogy kétszer százliteres főzőüsttel és háromszáz darab tányérral támogassa az 1992 óta egyre csak bővülő misszió céljait.
– Köszönettel fogadunk minden támogatást. Vallom, a krisztusi szellemq összefogás, sokak kisebb-nagyobb adománya olyan, mint a hóesés. Egy-egy hópehely semmi – de ha sok van belőle, örömmel lehet rajta szánkózni... – mondta lapunknak Böjte Csaba atya.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Interjú Nádas Péter íróval

Belátható időn belül akár újabb magyar író is megkaphatja a Nobel-díjat. Esterházy Péter mellett… Tovább olvasom