Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Elfogták a nőt, aki élettársa apjára gyújtotta a házat

Az eset még tavaly ősszel történt. A nő szándékosan tüzet okozott a házban, majd elment, magára hagyva az alvó férfit. A férfi életét vesztette.
Elfogták azt a 40 éves nőt, aki tavaly ősszel az élettársa apjára gyújtotta a házat a Nógrád megyei Ipolyvecén, a férfi a tűzben meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: 2013. november 16-án este tűz ütött ki egy ipolyvecei családi házban, a tűzben egy férfi életét vesztette. A tűzesettel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésére utaló adatok vetődtek fel, ezért áprilisban emberölés megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a főkapitányság bűnügyi osztálya.

A szóvivő közölte, az adatok szerint a tűzeset napján hangos szóváltás alakult ki a gyanúsított és élettársának édesapja között. Ezután a nő, a 40 éves Cs. Mónika szándékosan tüzet okozott a házban, majd elment, magára hagyva az alvó férfit.

A nőt szerdán fogták el a lakhelyén, Cs. Mónika beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ipolyvecei nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték az ügyészségen az előzetes letartóztatását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz év után lezárult a nyomozás a siófoki taxisgyilkosság ügyében

A rendőrök aprólékos nyomozással állították össze a vizsgálati anyagot egy Ausztriában… Tovább olvasom