Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Egyelőre nem aszfaltozzák le az utat

Fél év is kevés közműcserékre, majd útburkolat-helyreállításra? Győrött a kérdés nem költői, válasz is van rá: nagyon úgy tűnik, kevés. A Bartók Béla és a Szigethy Attila úton közlekedők hónapokig a lezárásokat és az árkokat kerülgették, most pedig a hetek óta felmart úton lavíroznak.
Miért nem történik hetek óta semmi a Bartók Béla és a Szigethy Attila úton? Teljes joggal kérdezik ezt olvasóink, mert valóban a hónapokig tartó közműcsere után ugyan a gödröket betemették, az utat pedig sok száz méteren keresztül felmarták, de a munkák itt be is fejeződtek. A válasz tipikus: tipikusan magyar.
Mielőtt ugyanis a Vegyépszer a munkát elkezdte volna, ellenőriztette az árok visszatöltését, ami nem stimmelt. Megbízója, a győri útkezelő és a közművesítést végző cég még mindig egymással vitázik – hivatalosan tárgyal – arról, hogy a tömörítés szabályos volt-e vagy sem. Az útkezelő állítja, hogy az ő mérései és szabványai szerint nem. A közműcég azt mondja, az ő mérései szerint viszont rendben van. Addig pedig nem burkolják le az utat, amíg nem tisztázzák ezt a kérdést a felek. A probléma lefordítva egyébként azt jelenti, hogy idő előtt, akár néhány hónapon belül is nyomvályúsodhat a burkolat, hiába vadonatúj.
Elvileg nincs nagy baj, mert az útkezelőnek a szerződés szerint november 30-ig kell átadnia a két utat, s a határidőt tudja is tartani, ha záros határidőn belül megegyezik. Csakhogy itt a gyakorlati oldal is, amiről sokat tudnának mesélni az arra autózók. A két forgalmas út jelenleg használhatatlan, aki először jár arra, az valóban kapkodja csak a fejét és a kormányt. Aki pedig ott él – márpedig több száz családról van szó –, hónapok óta csak vár és kerülgeti az autókat.
Az útépítésekkel valamit kezdeni kell – ismerte be Németh Zoltán, aki alpolgármesterként „megörökölte” ezt a területet, s vele a problémát. A politikus azt ígéri, ezt az útfelújítást most már befejezik, de a jövőben változtatni fog(nak) a szerződéseken. Németh szerint sem normális, hogy hónapokig tart egy közműcsere, majd az útépítés, ezért „mérnökóra” szerint kötnek megállapodásokat ezentúl. Vagyis egy független mérnök megad egy határidőt, amely alatt meg lehet és meg is kell csinálni a munkát. Elméletben jól hangzik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másnap: kárfelmérés, takarítás

és indulatos parlamenti ülés

Tovább olvasom