Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Az ezüsttel sem állunk „csehül”...

Bár a férfi vízilabda-válogatott nem tudta megvédeni világbajnoki címét és csak második lett, az úszók révén a vizes vb utolsó napján sem álltunk „csehül” – hála Cseh Lászlónak, Jakabos Zsuzsának és Risztov Évának.

Vizes vb

Szombat este mindegyik kereskedelmi adó csúcsfilmmel próbálta valahogy utolérni az mtv-t, de gyaníthatóan nem sok sikerrel tette, a királyi tévé ugyanis „testhossznyi” előnnyel indult: aznap játszott Magyarország legnépszerűbb csapata, a férfi vízilabda-válogatott döntőt a szerbekkel. Aki látta, annak biztosan sokáig az eszébe vésődött a 8–7-es végeredmény, csak sajnos most azért, mert ezzel az egy góllal a szerbek voltak jobbak nálunk. Kemény Dénes kapitány szerint „a motivációval, az akarati felpörgöttséggel nem volt gond. Azzal annál inkább, hogy nagy játékosoktól szarvashibákat láttunk, s míg máskor az efféle tévedések belefértek a játékunkba, mert ezzel együtt is nyerni tudtunk, ezúttal nem fértek bele. Ha két hibával kevesebbet követünk el, mi győzünk, de mégis azt mondom, bár kikaptunk, nem kezdtünk rosszul építkezni a 2008-as pekingi olimpiára vezető úton.” Legyen igaza.
Másnap aztán egy másik medencében újból a magyarokért szoríthattunk, de náluk ezúttal nem volt labda... Az úszók 400 méter vegyes döntőit sajnos lapzártánk után rendezték (az eredményről a holnapi számunkban beszámolunk), így nekünk most a középdöntőkből kell valamiféle esélylatolgatásba bocsátkozni. Nem lesz nehéz, mert Cseh László pontosan azt az eredményt hozta, mint amit vártunk tőle – a legjobb idővel jutott a tegnap éjjeli fináléba. Ami viszont meglepetés, az a két női indulónk eredménye: Jakabos Zsuzsanna a második, Risztov Éva a harmadik idővel lett finalista. Ha tőlük érem születne, az több lenne, mint csoda. De a női vízipólósok óta tudjuk, Montrealban csodák születnek...
(A női válogatott két megyei tagjával készült interjú a 2. oldalon.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megosztottság fogságában

A legnagyobb hiba az érdekvédelemben, hogy egy munkahelyen, ahol egy ellenfél van, több… Tovább olvasom