Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

9 újabb népszavazási kérdés

Újabb kilenc népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) két Facebook-csoport. A civilek március 15-én indították el "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezésüket 19 kérdéssel.

Az egyebek mellett az egészségügyet, a gyermekétkeztetést, a termőföld-haszonbérletet, a nemzeti parkok vagyonkezelését és a Magyar Nemzeti Bank tisztségviselőinek felelősségét, valamint az országgyűlési képviselők megbízatása alatt folyósított öregségi nyugdíjat érintő kérdésekről Gulyás Balázs, a "Százezren az internetadó ellen" elnevezésű Facebook-csoport aktivistája pénteken sajtótájékoztatón számolt be Budapesten.

Vajda Zoltán, a "60ezren a magánnyugdíjukért" Facebook-csoport aktivistája úgy fogalmazott, "lesz rendszerbontó népszavazás, kimondhatjuk véleményünket egy bűnös kormányról".

Lattmann Tamás nemzetközi jogász a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a korábban benyújtott 19 népszavazási kérdésből hármat hitelesített a NVB, a maradék tizenhat elutasított kérdés ügyében pedig felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához.

Ezek a kérdések fontosak, hiszen közelebb vihetnek egy élhetőbb országhoz - fogalmazott. Azt mondta, bíznak abban, hogy a bírósági felülvizsgálati kérelmek elbírálása eredményes lesz. Ragaszkodni kell a jogrendszer még meglévő kapaszkodóihoz, amelyek lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy a kormányzati cselekvéseket korlátok közé szorítsák - tette hozzá.

Az újonnan benyújtott kérdések között vannak az alábbiak is:

  • "Egyetért-e ön azzal, az Országgyűlés úgy módosítsa a munka törvénykönyvét, hogy a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér nettó összege ne lehessen alacsonyabb, mint a Központi Statisztikai Hivatal által az előző évre meghatározott létminimumnak az egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke - a jelen kérdésben tartott népszavazást követő évtől?"
  • "Egyetért-e ön azzal, hogy az intézményi várólistára való felkerüléstől számított legfeljebb hat hónapon belül hozzájuthasson a beteg a nem azonnali ellátást igénylő egészségügyi ellátáshoz?"
  • "Egyetért-e ön azzal, hogy az öregségi nyugdíj folyósítása az országgyűlési képviselői megbízatás idején szüneteljen - a jelen kérdésben tartott népszavazást követő évtől?"
  • "Egyetért-e ön azzal, hogy állami tulajdonban álló termőföld csak objektív szempontokat értékelő pályázat alapján legyen haszonbérbe adható?"
  • "Egyetért-e ön azzal, hogy a gazdasági társaságok tényleges tulajdonosait a cégjegyzék tartalmazza?"
  • "Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezető tisztségviselői a Magyar Nemzeti Bankkal egyetemlegesen feleljenek a Magyar Nemzeti Bank által közigazgatási jogkörben okozott kárért?"

Az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda megerősítette, hogy az újabb népszavazási kezdeményezések csütörtökön megérkeztek. A kérdések elbírálására a Nemzeti Választási Bizottságnak 30 napja van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bakondi György távozik

Távozik posztjáról Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)… Tovább olvasom