Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

„Rögeszme vagy ésszerű változtatás?”

Jó néhány éve dolgozom sikeresen a munkahelyemen. Hosszú ideig szerettem is a munkámat, elégedett voltam. Mostanában azonban egyre inkább él bennem a változtatás iránti vágy, szeretnék egy kicsit függetlenebb lenni, szabadabb kezet kapni. Az utóbbi időben az ismerőseim, barátaim is azt mondják, jobb körülményeket, érdekesebb feladatokat és több megbecsülést érdemelnék. Egyre inkább úgy érzem: mennem kell. Vajon csak rögeszmémmé vált a változtatás iránti vágy, vagy ésszerű a menni akarásom?
K. Péter

Ha úgy érzi mennie kell, ügyeljen arra, hogy egy kedvezőbb ajánlatért mondja fel az állását, ne pedig azért, mert belelovalta magát, hogy bármi áron elmozduljon jelenlegi, egyre „kibírhatatlanabbnak" tűnő munkahelyéről. Nyilvánvalóan érzi, valami nincs rendben a munkájával és változtatni kellene, másrészt ez a reményvesztettség elnyomhatja tisztánlátását és tárgyilagosságát. Akár egy szalmaszálba is belekapaszkodna, csak hogy megállítsa a pánik mindent átható érzését.

lyenkor aztán néhány sikertelen próbálkozás, illetve állásajánlat után még a nyilvánvalóan nem testre szabott állást is elfogadja. Azonban azt tanácsolnám önnek, legyen annyi önfegyelme, hogy – hacsak nem ténylegesen elviselhetetlen a helyzet – ne lovalja bele magát egy bizonytalan kimenetelű, esetleg csak rövid távon kecsegtető változtatásba. Másrészt nézzen egy kicsit szét maga körül. Nem lehet, hogy mostanában túl sokszor hangoztatták ismerősei, hogy jobbat érdemelne? Addig amíg ők nem figyelmeztették, talán elégedett volt? Az bántja, hogy a szomszéd autója szebb, nagyobb, újabb? Vagy talán az is roszul esik önnek, hogy míg maga csak a Balatonon tud nyaralni, addig a barátai mindig külföldön töltik a vakációt?

Ez nem az ön hibája és nem a többieké. Mindennapi életünk magában hordozza a gazdagság és hírnév becsülését. Az írott sajtó, a rádió és különösen a tévéshow-k és sorozatok mind azt mutatják be, hogy mások élete mennyivel izgalmasabb, kalandokkal telibb. Vajon ugyanilyen népszerűek lennének a sorozatok és tévéshow-k, ha a hétköznapi emberek életét mutatnák be?
Ha eddig szerette a munkáját és elégedett volt, ezzel foglalkozzon, ne pedig másokkal.

Pintér Zsolt fejvadász és karriertanácsadó

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradók figyelmébe

Győrszentiván. Ma délután 3 órától este 7 óráig kiszállásos véradásra várják a véradókat a helyi… Tovább olvasom