Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

80 éves lenne Horváth Gyula

Nyolcvan éve, 1930. május 10-én született Horváth Gyula Jászai-díjas színész, érdemes művész, a Süsü Torzonborz királya.
Hatéves koráig Ausztriában nevelkedett. A magyarul egy szót sem tudó gyerek ekkor került Karcagon élő nagyszüleihez, s csak tizenegy éves korára tanulta meg tökéletesen a nyelvet. Érettségi után közölték vele, hogy Ausztriában élő szülei miatt osztályidegennek számít, s nem tanulhat tovább. Disszidálni próbált, a határon azonban elfogták, megverték, majd börtönbe zárták.

Szabadulása után krampácsolt a vasútnál, kubikolt egy téglagyárban, volt kórházi irodavezető, végül 1951-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Szerencsésnek tartotta magát, hogy Várkonyi Zoltántól, Sulyok Máriától, Nádasdi Kálmántól, Háy Gyulától, Bodor Tibortól tanulhatott. Diplomáját 1955-ben vette át, s rögtön a Néphadsereg Színházába - a mai Vígszínházba - szerződött. Több fővárosi színházban is szerepelt, 1964-től tizennyolc évet töltött a József Attila Színházban az intézmény egyik vezető színészeként.

Horváth Gyula
Horváth Gyula


1982-től 1991-es nyugdíjazásáig a Vidám Színpad tagja volt. Jellegzetes színpadi egyénisége vígjátékban és drámában egyaránt érvényesült. A pályán töltött ötvenöt év során több száz színpadi és filmszerepet játszott el, gyakran láthatta a közönség a televízióban is, utoljára az azóta megszűnt Szomszédok című szappanoperában, ahol ő volt Gyula, Etus "mecénása". Mesefigurák hangját is adta, a Macskafogóban Pedro, a denevér, a Süsüben Torzonborz király, a Kukori és Kotkodában Hápogi szomszéd az ő hangján szólalt meg. Szinkronszerepeiről bővebben itt olvashatnak és a hangját is felidézhetik.

Ő maga legkedvesebb szerepének Katz tábori lelkészt tartotta a Svejk színpadi változatában.

Egy nyilatkozatában kijelentette: mindent, amit elért, magának köszönhet, nem állt mögötte sem párt, sem szakszervezet, klikkekhez sem tartozott soha. Direktortól szerepet, fizetésemelést sosem kért, egyvalamit azonban igen: minden darabban benne akart lenni. Horváth Gyula egyszerűen komédiásnak vallotta magát, ez állt a névjegyén és lakása ajtaján is.

A Jászai Mari-díjas, érdemes művész élete utolsó éveiben visszavonultan élt, színpadon, filmen egyáltalán nem lehetett találkozni vele, legfeljebb a Filmmúzeum tévécsatorna képernyőjén bukkant fel egy-egy régi szerepben. Beletörődött a sorsába, tudomásul vette, hogy elszakadtak a szálak, a visszatérésben sem bízott. Egy ideig évente kétszer - március 15-én és október 23-án - lépett fel, pártrendezvényeken szavalt. Én a komédiát lejátsztam című kötete 2005-ben jelent meg.

Kápolnásnyéken halt meg 2005. október 30-án.

Olvasóink írták

  • 2. nmgr 2010. május 08. 21:25
    „Kedves Nyusz. Eleve szerettem volna képet feltenni, de sajnos délután elérhetetlen volt a szinhaz.hu portál, az egyetlen, ahol képet találtam a Művész Úrról. Estére megoldódott a dolog. Üdv: szerk.”
  • 1. nyusz 2010. május 08. 15:35
    „Azért 1képet igazán megérdemelt volna feltenni. Nem?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A háztartásokban élők egy főre jutó éves fogyasztása 750 ezer forint

A háztartásokban élők egy főre jutó éves fogyasztási kiadása 750.309 forint volt 2008-ban, ami… Tovább olvasom