Kisalföld logö

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 17°C | 27°C Még több cikk.

800 méter felső vezetéket loptak

Folytatás az 1. oldalról.

A GYSEV vasútvonalait sem kímélik a fémtolvajok. – A pályafelújítások során a leszerelt és raktározott csavarokból, lemezekből tavaly kétszer is előfordult lopás a szombathelyi vonalon, 650 ezer forint értékben – tájékoztatott Kucsara György, a GYSEV Rt. vagyonvédelmi főmunkatársa. – Sajnos a színesfémből (rézből, illetve alumíniumból) készült biztonsági, földelő- és villamos kábelek is kapósak: tavaly öt alkalommal vittek el ilyeneket, 1,2 milliós kárt okozva. Ebből két olyan esetünk volt, amikor a kábellopás a fénysorompót tette működésképtelenné, így a tettesek közvetlenül veszélyeztették a vasúti és a közúti közlekedést. Ismeretlenek tavaly egy sokfunkciós optikai kábelt is megrongáltak, ennek következtében a vasúttársaságnak ötmillió forintos kára keletkezett. Idén egyelőre még nem találkoztunk fémtolvajlással.
– A hozzánk behozott nagyobb mennyiségű fém, színesfém átvételénél igen körültekintően járunk el, például regisztráljuk a személyi adatokat – mondta érdeklődésünkre Göndöcs István, a soproni MÉH-telep vezetője, aki közel két évtizede dolgozik a szakmában. – Rutinszerűen ki lehet szűrni azokat, akiknél joggal feltételezhető, nem tiszta úton jutottak az értékesítésre váró anyaghoz. A rendőrséggel napi kapcsolatban vagyunk. Megtörtént már, hogy valaki öt darab ötméteres sínt hozott be. Azonnal értesítettük a vasutat és a rendőrséget. Az illető ellen – akiről utóbb bebizonyosodott, darus kocsival egyszerűen eltulajdonította a több mint egy tonna vasat, amelyért mintegy 43–44 ezer forintot kapott volna – büntetőeljárás indult.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Evolúciós láncszemet találtak?

A tudósok szerint a Kanada északi-sarkvidéki területein talált állati ősmaradványok azt a… Tovább olvasom