Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

7 milliárd forintos támogatás a gazdálkodóknak

Az állategészségügyi prevenciót szolgáló támogatás különböző állatgyógyászati vizsgálatok és gyógyszerek állami finanszírozását teszi lehetővé.

Valamivel több mint 7 milliárd forint az állatbetegségek megelőzését szolgáló állategészségügyi támogatáshoz juthatnak hozzá a magyar gazdálkodók azt követően, hogy az Európai Unió (EU) illetékes agrár-szakbizottsága pénteken este jóváhagyta azt a magyar miniszteri rendelettervezetet, amely lehetővé teszi a szóban forgó támogatás kifizetését. Erről Menczel Lászlóné a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára tájékoztatta a magyar miniszteri rendelet uniós notifikációját követően szombaton az MTI-t.

Hozzátette: a rendelettervezetet a VHT szakértőjének közreműködése nyomán hagyta jóvá az unió illetékes testülete. A szakmai szervezet a korábbitól eltérően nem vesz ugyan részt a támogatás eljuttatásában a gazdálkodókhoz - ezt közvetlenül kapják majd meg a gazdák - mégis közbenjárt a rendelet uniós elfogadásának érdekében azért, hogy a gazdálkodók mielőbb hozzájuthassanak ehhez a pénzhez. A magyar sertéstartók és más abrakfogyasztó állatokat tenyésztő gazdálkodók még a múlt évi támogatás egy részét sem kapták meg - közölte a VHT titkára.

Az állategészségügyi prevenciót szolgáló támogatás különböző állatgyógyászati vizsgálatok és gyógyszerek állami finanszírozását teszi lehetővé, azaz ezeket a költségeket az állam átvállalja a tenyésztőktől. A 7,05 milliárd forintos támogatásból 5,7 milliárd forint jut az úgynevezett egyéb állatfajták, például sertés, szarvasmarha, kecske, juh, vadállomány támogatására, aminek 80-85 százalékát a sertéstartók kapják.

A fennmaradó mintegy 1,3 milliárd forint a baromfitartók állategészségügyi prevencióját szolgálja. A támogatás finanszírozása nemzeti forrásból történik - mondta a VHT titkára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíróságon támadják a közszolgálati hírcentrum megalakítását

A négy közszolgálati médium tíz szakszervezete a bíróságon támadta meg az intézmények közös… Tovább olvasom