Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

67 éves az Országos Mentőszolgálat

Vasárnap, május 10-én van a mentők napja, 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület.

A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját - hangzott el a Híradóban.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését. Tavaly az előző évnél 5 százalékkal több, mintegy 1 millió 50 ezer esetben nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak - írta.

"A sikeres életmentés alapja a szaktudás, az erő és az elhivatottság", ezért a csaknem 7500 magyarországi mentődolgozó munkafeltételeinek, egészségmegőrzésének és megbecsültségének erősítésére komplex programot szerveznek - tette hozzá.

Győrfi Pál kiemelte, hogy az Országos Mentőszolgálat feladatszáma és feladatköre is folyamatosan bővül, ezzel együtt "a magyar egészségügy legnagyobb intézményének" gazdálkodása stabil. A szervezet feladatkörét a közelmúltban a kórházi ágynyilvántartás koordinációjával (KÁNY) bővítették, áprilistól pedig az ország valamennyi kiemelt sport és szabadidős rendezvényének egészségügyi biztosításáért is az állami mentők felelnek. Utóbbiról a napokban írtak alá stratégiai partnerségi szerződést a Hungaroring Zrt.-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel - fejtette ki a szóvivő.

Kitért továbbá arra, hogy a mentésfejlesztést célzó uniós programok idén "célba érnek", de állami forrásokat is felhasználhatnak. A legutóbbi, 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll - tette hozzá Győrfi Pál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondatná a botrányba keveredett paralimpiai vezetőket a Jobbik

Kiderült ugyanis, hogy Deutsch Tamás javaslatára a testület 2012-ben 3 millió forint vissza nem… Tovább olvasom