Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

5,5 százalékra csökkent az alapkamat

Újabb 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a monetáris tanács.
Az alapkamat a tavaly augusztusi 7,0 százalékról, hat  egymást követő alkalommal, 0,25 százalékpontos csökkentés után  süllyedt 5,50 százalékra.  

Korábban 2010 november 30-tól állt 5,50 százalékon az alapkamat,  ennél alacsonyabban 2010 április-november között, amikor 5,25  százalék volt  

A tanácsnak valószínűleg ez volt az utolsó ülése, mielőtt a  miniszterelnök megnevezné jelöltjét a jegybank következő elnökének  tisztére, Simor András megbízatása ugyanis március 3-án lejár.

Előzmények:
A jegybanki alapkamat újabb 25 bázispontos csökkenése várható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának mai ülésén, így az alapkamat 5,50 százalékra mérséklődhet az elemzők többségének véleménye szerint. Londoni elemzők azonban azt sem zárják ki, hogy a gyengülő forintárfolyam miatt a testület szünetelteti a monetáris lazítást.

Az alapkamat tavaly augusztusi 7,0 százalékos szintje a monetáris tanács négy külső tagjának szavazatával, öt egymást követő alkalommal 4:3 arányban megszavazott 0,25 százalékpontos csökkenés után süllyedt 5,75 százalékra.

A tanácsnak valószínűleg ez lesz az utolsó ülése, mielőtt a miniszterelnök megnevezné jelöltjét a jegybank következő elnökének tisztére, Simor András megbízatása március 3-án jár le.

Simor András egy külföldi hírügynökségeknek adott interjúban is hangot adott aggályának, miszerint csak a kedvezőbb globális piaci hangulat segített Magyarországnak abban, hogy büntetlenül megússza a sorozatos kamatvágások következményét. A csökkentések nem voltak megalapozottak, hiszen az árak növekedéséről szóló előrejelzés meghaladja a jegybank 3 százalékos inflációs célkitűzését - mondta. "Az a tény, hogy a forint nem omlott össze, még nem jelenti azt, hogy a monetáris politika a megfelelő lépéseket tette meg" - fejtette ki véleményét az MNB hamarosan távozó elnöke.

A decemberi ülésről kiadott jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanács tagjai is egyetértettek abban, hogy további kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha "a kedvező pénzügyi piaci folyamatok folytatódnak, és a középtávú inflációs kilátások a 3 százalékos céllal összhangban alakulnak".

A jegybanki politikával kapcsolatosan az IMF magyarországi, a négyes cikkely szerinti országlátogatását végző delegációja hétfőn kiadott közleményében megjegyezte: több egymást követő kamatvágás után a további enyhítésről csak "nagy óvatosság" mellett szabad dönteni, hiszen az infláció továbbra sincs kellően lehorgonyozva és részben az energiaár-csökkentésnek köszönhető az is, hogy 2013-ban várhatóan 3,5 százalékra csökken az infláció. A valutaalap szerint érthető az az óhaj, hogy a monetáris politikával elősegítsék a belső kereslet növekedését, de "az alacsonyabb alapkamatnak aligha lesz kézzelfogható hatása a hitelkínálatra és a keresletre, mivel nehéz környezetben működnek a bankok".

Az IMF a további kamatcsökkentéseknek a forint árfolyamára gyakorolt hatására is felhívta a figyelmet, minthogy a forintgyengülés veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. A szervezet szerint egy erős monetáris keretrendszer, így a jegybank függetlenségének és az inflációkövető politika hitelességének fenntartása az üzleti és piaci bizalom tartós javulásához járulna hozzá. Mindezek fényében az MNB-nek kellően magas tartalékot kell fenntartania az esetleges sokkok kivédése érdekében - írta az IMF.

Olvasóink írták

  • 3. elemér 2013. január 29. 09:35
    „Nem lessz 3x GDP 2025-re, mert oda tudás társadalom kell. Ezek meg bunkó társadalomt teremtenek. Aki tud az elmegy.”
  • 2. elemér 2013. január 29. 08:55
    „Péterbá honfitársam ad felvilágositást a sötétségbe. Kamatdöntés, növekedés, jegybank, imf, stb. Mo.-n csak keverik a szezont és a fazont.
    http://tinyurl.com/bf82el4”
  • 1. elemér 2013. január 29. 07:56
    „Magyarországon tartózkodó IMF delegáció vizsgálatának legfőbb megállapításai.
    Pocséknak tartja a magyar tündérmesét az IMF A valutaalap szerint komoly aggodalomra ad okot Magyarország potenciális növekedési üteme, amely jelenleg 0 körül van és középtávon 1-1,5 százalék körül lehet. A Magyarország által igényelt elővigyázatossági hitelkeretről szó sem esett. (Amerikai Népszava)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sorozatbetörőket fogtak el Székesfehérváron

A négy ember a jelenlegi ismeretek szerint 2012 ősze óta harminc alkalommal törtek be olyan családi házakba, amelyeknek a lakói hosszabb-rövidebb ideig távol voltak. Tovább olvasom