Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

51 év után talált egymásra egy anya és a lánya

Mindössze hat hónapos volt a kislány, amikor apja elrabolta, édesanyja pedig ötvenegy évig nem találkozhatott vele. Egy televíziós program segítségével most végül egymásra találtak.
Gloria Padillát anyja egyedül nevelte, mivel még a gyermek születése előtt különvált apjától. Ettől függetlenül az apa néha meglátogatta a kislányt, az egyik alkalommal pedig magával vitte, mondván leszalad vele a boltba. Ehelyett taxiba ültek, a vasútállomásra hajtottak, és soha többé nem engedte az anyja közelébe.

A kaliforniai Mexicaliból a mexikói Jaliscóba vitte, ott pedig nővéreire bízta a csecsemőt, és csak ritkán látogatta meg.

Az immár felnőtt asszony a haldokló apjától még egyszer megpróbálta megtudni, mi lett édesanyjával, de csak a szokásos történetet hallhatta, miszerint a férfi azért vitte magával, mert anyósa kisbabákat bocsátott áruba, és félt, hogy ezt Gloriával is megteszi.

Miután az apa meghalt, a nő egy barátnőjét kérte meg, hogy segítsen felkutatni anyját születési anyakönyvi kivonata segítségével, mely tartalmazta annak nevét, és a gyermek világrajövetelének helyét. Egy televíziós műsorban beszéltek is az elrablásról, ezt látták a mára 70 éves hölgy unokatestvérei, akik azonnal fel is hívták őt. Ennek köszönhetően anya és lánya 51 év után együtt tölthette az anyák napját és most mindent megtesznek, hogy az elvesztett időt valahogyan pótolni tudják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvospárt alakul Magyarországon

Orvospárt alakul Magyarországon, a következő választásokon kormányzati szerepbe szeretnének jutni. Tovább olvasom