Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

500 millióból készül tájékoztató az új menzáról

A kiadványok célja, hogy hasznos tudnivalókat kapjanak azok is, akik a felszolgált ételeket elfogyasztják, és azok is, akik a fogásokat elkészítik.
Különböző tájékoztató kiadványokkal segítik a megújuló közétkeztetés rendszerében részt vevőket, a cél, hogy hasznos tudnivalókat kapjanak azok is, akik a felszolgált ételeket elfogyasztják, és azok is, akik a fogásokat elkészítik - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményben az MTI-t.

A közlés szerint az "Egészséges alapanyagok - egészséges táplálkozás" című kiemelt projektre európai uniós forrásból közel 500 millió forintot költenek majd.

A Debreceni Egyetem, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) alkotta konzorcium által indított uniós finanszírozású program három pillérre épül. Egyrészt korszerű tudással segítik a szolgáltatókat, illetve a táplálkozás- és élelmezéstudomány területén dolgozó szakembereket, ehhez oktatási hátteret, tananyagot dolgoznak ki. Másfelől összegyűjtik a már bevált, modern konyhatechnológiai eljárásokat, és azokat széles körben megismerhetővé teszik. A szolgáltatókat segítendő készül egy szezonális, fényképekkel illusztrált receptgyűjtemény is. A gyakorlati megvalósításhoz pedig a Debreceni Egyetem Szakácsakadémiája nyújt segítséget.

Fontos eleme a programnak az egészséges táplálkozással kapcsolatos szemléletformálás is, ezért nyomtatott kiadványok készülnek, amelyek öt témakört dolgoznak fel: a túlzott só, cukor és zsírbevitel kockázataira, továbbá a tej- és tejtermékeke, valamint a zöldség-gyümölcs fogyasztás előnyeire hívják fel a figyelmet. Egy roadshow keretében pedig a következő hetekben 40 oktatási intézménybe jut el egy mozgó "prezentációs" busz.

Hároméves átmeneti idő után szeptember 1-jétől kötelező alkalmazni a közétkeztetési rendeletet, amely részletesen szabályozza a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon, kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait.

A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.

A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait is, például azt, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.

A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet.

Az ÁNTSZ emlékeztetett arra, hogy a közétkeztetési rendeletben foglaltak hatósági ellenőrzése hamarosan megkezdődik. A vizsgálatok országszerte egységes szempontrendszer szerint zajlanak majd, a program az ellenőrzésekben résztvevő szakembereknek is iránymutatást ad.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simicskó: Magyarország képes megvédeni a határait

A katonák segíteni fogják a rendőrség munkáját a határnál. Tovább olvasom