Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

46 millió akkumulátort hív vissza a Nokia

A Nokia mobiltelefon-gyártó társaság bejelentette, hogy a telefonban használt akkumulátorok túlhevülése miatt 46 millió akkumulátort kicserél, és a csere költségeit is állja.
Világszerte 100 túlhevüléses esetről tudnak, de egyik sem okozott sérüléseket. A gyártó magyar képviselője nem tudja, hogy ez hány honfitársunkat éinti.

A Nokia BL-5C márkajelű elemeket a Matsushita Electric Industries gyártotta 2005 decembere és 2006 novembere között. Ez a Nokia által leggyakrabban használt akkumulátor. Az akkumulátorok a feltöltés során rövidzárlatkor túlhevülhetnek, és kimozdulhatnak a helyükről – olvasható a közleményben. A bejelentés után a Nokia részvényei 1,2 százalékkal estek, és 22,35 eurón álltak.

A csere költségének egy részét a Nokia meg akarja osztani a Matsushitaval – jelentette be a finn cég szóvivője.

A Matsushita szóvivője gyártási hibával, nem pedig a konstrukció hibájával magyarázta az akkumulátorok túlhevülését, és hajlandó tárgyalni a csere költségének megosztásáról.

Simai Anna, a Nokia kommunikációs igazgatója szerint mintegy 50 készüléket érint a most bejelentett csere. Külön kihangsúlyozta, hogy a túlmelegedés nem jelentkezik használat közben, a tapasztalt gondok mindegyike töltéskor jelentkezett.

A cég képviselője szerint a probléma nem jelent nagy veszélyt a telefontulajdonosokra, kiemelte hogy a 46 millió érintett akkumulátor közül eddig csupán 100 esetében tapasztaltak túlmelegedést.

Ehhez fel kell keresnie a Nokia honlapját, ahol az akkumulátoron található 26 jegyű kódszám beütésével kiderítheti, hogy az alkatrész azon sorozatba tartozik-e, amelyik esetében a Nokia vállalja az ingyenes cserét.

Ha igen, és cserélni akar, akkor regisztrálnia kell magát a honlapon, majd a DHL – a tulajdonos számára ingyenes – közvetítésével kap egy borítékot, amiben a használt akkumulátort visszaküldi a Nokiának. A cég ezt követően egy új akkumulátort juttat az ügyfélnek. Arra, hogy a csere milyen gyorsan zajlik majd le, a kommunikációs igazgató szintén nem tudott válaszolni.

Simai szerint hamarosan a magyar honlapon is elérhető lesz a cserével kapcsolatos összes információ, s akik nem interneteznek, azok az ügyfélszolgálatokon keresztül cseréltethetik ki érintett akkumulátoraikat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngondoskodási stratégiák a nyugdíjra gondolva

Egyre népszerűbbek az egész élettartamra vonatkozó összetettebb befektetési stratégiák – a… Tovább olvasom