Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

40 millió forintra perlik Gáspár Lacit

Negyvenmillió forintot követel egy rendezvényszervező cég a megasztáros Gáspár Lacitól.

Negyvenmillió forintot követel az egyik legnagyobb magyar rendezvényszervező cég, a Universum Productio a Megasztárból ismert Gáspár Lászlótól. Az énekest haszonszerzés és egyéb bevételkiesés miatt perelte be a cég, mert Gáspár jelentős késéssel lépett színpadra az egyik rendezvényükön - tudta meg a Színes Bulvár Lap.

Gáspár Lacinak augusztus 9-én az agárdi popstrandon kellett volna koncerteznie, azonban a közelben ezzel párhuzamosan folyó R-Go koncert miatt csak háromórás késéssel kezdte meg fellépését. Az énekes úgy gondolta, ha együtt lép fel Szikora Robi bandájával, mindkét bulit elrontja. Gáspár szerint a per nem indokolt, mert azzal, hogy végül vállalta a koncertet, többet tett, mint ami a szerződésben volt.

A rendezvényszervező cég vezetője szerint Gáspár nem csak késett, de a másfél órás élő előadás helyett csak félórás fél-playback koncertet adott. Az eset után a rendezvény szponzorai kihátráltak a cég mögül, és nem vállalták a további tizenhárom hasonló rendezvény támogatását sem. Ezért szeretne pert indítani az énekes és annak menedzsmentje ellen.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem ellenőrzik a gyümölcs ízét

A hipermarketekben ki ellenőrzi a zöldségek, gyümölcsök minőségét? Kiderült: az ízt sehol senki nem… Tovább olvasom