Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

30 milliós érték alatt is ingatlanadó? Cáfol a minisztérium

A Pénzügyminisztériumnak komoly tervei vannak az ingatlanadó értékhatárának leszállításáról vagy megszüntetéséről - értesült a Magyar Hírlap, amelynek írása szerint már csak azon vitatkoznak, mikor lehetne ezt a legkisebb politikai veszteséggel meglépni.

Valószínűleg az EP-választások után, de még az őszi ülésszak előtt előállhat a kormány az újabb elképzeléssel. Úgy tudni, azért gondolkodnak az eddig emlegetett 30 milliós értékhatár megszüntetésén és hoznák vissza az eredeti, értékhatár nélküli ingatlanadó tervét, mert nem tudták érdemben csillapítani az új teher miatti társadalmi felháborodást. Így ha nem sikerült elkerülni a politikai veszteséget, legalább az anyagi mozgástér nőjön. Az MSZP-frakcióban még nem futtatták meg a javaslatot - fogalmaznak a cikkben.

A Pénzügyminisztérium cáfolja, hogy leszállítanák a vagyonadó értékhatárát

Cáfolja a Pénzügyminisztérium, hogy változna a vagyonadó-tervezet 30 millió forintos értékhatára. A szaktárca közleményében azt írja: a kormány az elmúlt héten terjesztette a parlament elé a jogszabálytervezetet, ami szerint 30 millió forint feletti forgalmi értékű lakóingatlanok fognak adózni január elsejétől.

Ezen az értékhatáron azért sem kell változtatni, mert már jelenleg is lakóingatlanok jelentős része, több mint 45 százaléka valamilyen formában, az önkormányzatok által kivetett helyi adók révén adózik.A Magyar Hírlap szerdai számában írt arról, hogy a Pénzügyminisztériumnak komoly tervei vannak az ingatlanadó értékhatárának leszállításáról vagy megszüntetéséről.

A lap úgy tudja: valószínűleg az EP-választások után, de még az őszi ülésszak előtt előállhat a kormány az újabb elképzeléssel.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. gjozsi88 2009. június 01. 18:28
    „Túrabakancs 17 re!
    Értem én, hogy fel kell pörgetni a gazdaságot...!
    Hogyan?
    Hova termel ez a felpörgetett gazdaság, túltermelési világválság idején?
    Magyarul: hol a piac?
    (A belföldi adócsökkentés hozamáról, mint elkölthető többlet pénzről nem tudjuk, hogy az álltalunk gyártott hazai termékekre fordítódik e, vagy jelentős részét import cikkekre fordítjuk e?
    Ráadásul azt sem tudjuk, hogy ez milyen arányban van egymással, azaz a termelés növelés és az adsócsökkentésből származó többlet elkölthető jövedelem! Talán ezt kellene fejtegetni, mert amit mondtok azok tartalom nélküli jelszavak, eszközök nélkül!)”
  • 22. kmmk 2009. május 28. 07:45
    „AranyKözépút:

    A poen, hogy akkor neked majd be kell vallani, mert a kormany igy gondolja, ha nem fogadod el, akkor meg ertekbecslot hivsz, aki megallapit valami.
    Tapasztalataim szerint kisebb erteku lakasoknal alulbecsul, az ertekesebb lakasoknal meg joval felul.”
  • 21. AranyKözépút 2009. május 27. 22:27
    „"Gratulálok" a kalkulátornak./portfolio oldalán lévő ingatlankalk./ A lakásomat 3,5 millióval többre értékelte,mint a 2 hónappal ezelőttivételár. remélem elfogadnák az adásvételi szerződést!!! Amugy 30 millió alatti , de kipróbáltam és bizony sokkal többet hoz ki a kalkulátor.”
  • 20. Primax 2009. május 27. 19:18
    „Érdekes lesz :
    Az 30 és 50 millió közötti értékű ütős ingatlanok ára - legalábbis "hivatalos" felmérés után - 28 és 29,99 milla között lesz majd...
    Az inagtlanbecslők meg dögre keresik majd magukat.
    Ez nem prejudikáció az irányukban, de ismerve a "találékony" magyar népet, kb. ez fog történni.”
  • 19. Nahááát 2009. május 27. 18:14
    „Mielőtt a sok "csodaváró" az egekbe magasztalja a Fideszt, mint a Nemzet megváltóját, megkérdezem a hozzászólók közül hányan olvasták a Fidesz gazdasági programját?! Csak azért kérdezem, mert a nemrégiben szeretett Orbán Viktorunk által oly nagy csindadrattával bemutatott "Jövőkép" című gazdasági program is tartalmazza az ingatlan adót. Félve kérdezem, most akkor ki nem mond igazat? Talán a Fidesz gazdasági programja kamu, vagy a választási ígéretei?”
  • 18. petermeister 2009. május 27. 17:41
    „15. hozzászólás gjozsi88 2009.05.27. 13:07
    Persze, engem is hülyének néznek..... De még ha hülyének néznek is: a jobboldali vezetés alatt volt EGYEDÜL 4 éve az országnak, nekem, neked, mindenkinek, amikor perspektívád volt, mertél, tudtál tervezni, megbecsülték a munkád, vállalkozhattál. Amikor attól, ami új volt, nem féltél, hanem érdekelt. Röviden: amikor ember lehettél. Szóval ha a Fidesz jön, akkor sem lesz könnyebb. De némi ERKÖLCSI alapja van annak hogy kormányozzanak, adóztassanak, próbálkozzanak. A baloldalnak ERKÖLCSI lapja nincs, mégpedig 1990 óta NEM LEHETNE. Ez a tény. Csak ez vezérelheti a Polgárokat Magyarországon. NINCS ERKÖLCSI ALAP, így minden hiteltelen a szájukból. Elvesztettek, sőt elJÁTSZOTTAK minden bizalmat. ELÉG VOLT!!!”
  • 17. Túrabakancs 2009. május 27. 14:58
    „gjozsi88!
    Értsd már meg! Nem a beszedett adókból kell helyrehozni a gazdaságot, hanem a felpörgetett
    ipari termelésekből, ezután pedig a fogyasztásokat kell növelni, ehhez pedig a lakosoknak
    igenis könnyíteni kell a helyzetén, terhein. Ez egy hosszú távú stratégia, de ez a megoldás! Hagyjuk
    már ezt a" Fidesz is".. dumát!”
  • 16. kmmk 2009. május 27. 14:08
    „Itt mindenki ki tudja szamolni mennyit er a kormany szerint a haza:
    www.portfolio.hu/ingatlan/kalkulator.tdp
    Az egyes tenyezok kozott iszonyu nagy a kulonbseg kelletkezik a vegso arban.”
  • 15. gjozsi88 2009. május 27. 13:07
    „jockey!
    Ha jól értjük a jobboldali kommunikációt, akkor alig kell adót fizetni és mégis mindenre többet fordíthat az állam!
    Mikor veszed észre, hogy hülyének néznek?”
  • 14. jockey 2009. május 27. 12:34
    „Nem kell megrémülni! Ha meg merik lépni, akkor a 2010-es választásokon az MSZP lesz a harmadik erő. A Jobbik mögött! Az új kormány meg első lépésként eltörli és csak a bevezetés előkészítésére költött pénzt bukjuk. Annál meg naponta többet bukunk a Gyurcsány által felvett hitelek kamatain. Tehát nem kell berezelni.”
  • 13. idegen 2009. május 27. 11:33
    „Hát ha cáfolja akkor bevezetik az tuti.Ezeknél a disznóknál még mindíg így vólt.”
  • 12. morcona 2009. május 27. 11:32
    „Az elmúlt időszak legigazságtalanabb döntése!!??

    Szerintem meg nem ez volt a legigazságtalanabb!”
  • 11. Pedró 2009. május 27. 11:22
    „Persze, most még cáfol!
    Pár hét múlva meg bevezeti!!
    Szemét banda!!!”
  • 10. osztógép 2009. május 27. 10:32
    „az mekkora szívás, hogy ha valami fullernak van 10 db 30 milla alatti ingatlana, akkor nem fizet egy fillért sem! ez a kemény!”
  • 9. Tapmancs 2009. május 27. 10:32
    „7. Lobbo71

    Ezek szerint olvastad a programjukat és megtaláltad benne a félpályás útlezárást.”
  • 8. Capr 2009. május 27. 10:10
    „Kedves Emberek!

    Egy jobboldali kötődésű sajtó közölt egy cikket, amelyben van a baloldalra és a kormányra nézve egy negatív állítás állítás, de semmi tény vagy adat vagy információ nincs benne arról, hogy honnan tudják ezt. A "valószínűleg" és az "úgy tudni" formula egyáltalán nem alkalmas egy állítás alátámasztására. Pl: Valószínűleg a Sanyi meleg. Úgy tudni, gondolkodik hogy két hét múlva elmegy a Kék Osztrigába. :))) Ez biztonyítja Sanyi b...zi mivoltát ????

    Az ingatlanadót 2010 nyarán kellene először fizetni. Vajon miért éppen ekkor. Mert az már választások után lesz. Az új kormány (színezetre való tekintet nélkül) meg vagy eltörli vagy nem. Ha eltörli, akkor neki kell más bevételi források után nézni, és jönnek a balosok a "ti is sanyargatjátok a népet..." szöveggel, ha meg nem, és nem szocialista kormány lesz, akkor a vörösek ismét elkezdenek hőzöngeni, hogy "nézd má´ hazudtak..." Ez a politika....

    No, szép napot mindenkinek.... :)”
  • 7. Lobbo71 2009. május 27. 09:59
    „Tapmancs, a félpályás útlezárás az emberközpontú? Szerintem nem.”
  • 6. timeout 2009. május 27. 09:14
    „Ezek képtelenek egy normális intézkedésre, ide-oda ugrálnak, azt sem tudják mit csináljanak. Nem is értem mit keresnek ott, ahol épp vannak. Állami pénzen meggazdagodtak és osztják az észt.”
  • 5. macsek23 2009. május 27. 09:13
    „döntsük nyomorba az embereket hogy a fenti nagyokosoknak jó legyen,ha mindenki a híd alá költözik akkor majd lest híd adó nem?!”
  • 4. AHA. 2009. május 27. 09:03
    „Ezen csak azok lepődnek meg akik még mindig elhiszik a hazugsággyárosok kijelentéseit.
    SZEBB JÖVŐT!”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cudar idő! Zápor, zivatar, néhol jégeső is lehet!

Szerdán északnyugat felől hidegfront éri el a Kárpát-medence térségét, ezért egyre többfelé… Tovább olvasom