Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

22 mázsás kemencét loptak Makón

A rendelkezésre álló adatok szerint egy helyi pékségben végzett felújítási munkálatok miatt a sütödében üzemelő kemencét a tulajdonos átmenetileg kirakta az utcára.
A közterületen őrizetlenül tárolt 22 mázsa súlyú szerkezet feltűnt egy helybeli férfinek, aki úgy ítélte meg, arról kisebb alkatrészeket leszerelve a méhtelepen pénzhez juthat. Miután ez nem sikerült, már az egész fém konstrukciót értékesítésén kezdett gondolkodni, aminek a kivitelezéséhez azonban már segítségre is szüksége volt. Egy ismerősét megkérte, hogy kerítsen egy önrakodó tehergépkocsit, amelynek közreműködésével el is tudják vinni a szerzeményt az átvevőhöz. Tekintettel, hogy a bűncselekmény megvalósítására fényes nappal került sor, és mind a teherautó sofőrjének, mind pedig a méhtelep alkalmazottjának azt mondták, hogy a tulajdonos ajándékba adta nekik ezt a használaton kívüli kemencét, egyikük sem gyanakodott, hogy itt eltulajdonítás történhetett, így végül sikerült átvetetni 67 000 forintért.

Miután az érintetteknek feltűnt a hiány, értesítették a rendőrséget. Kollégáink az eljárás folyamán lefoglalták a kemencét, a kár így megtérült, az elkövetéssel gyanúsítható férfiakat pedig előállították a Makói Rendőrkapitányságra. Ügyükben az eljárás lopás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja alapján van folyamatban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bubu a kadettválogatott élén

Egy hete ő kapta a legnagyobb tapsot a bemutatásnál. Pedig az ellenfél, a BEAC-Újbuda… Tovább olvasom