Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

20 évet kapott a tűzoltónak öltözött szexuális zaklató

20 év börtönbüntetést kapott az a 43 éves ex-újságíró, aki tűzoltónak öltözve hatolt be egy munkatársnője lakására, ahol 13 órán keresztül szexuálisan zaklatta és fogva tartotta.
A bíróság tagjai további hajmeresztő történeteket hallottak a tárgyalás során arról, hogy Peter Braunstein, 43 éves ex-újságíró saját nyilatkozatai szerint a "patkányok által őrzött pokolba" kívánta juttatni Anna Wintourt, a Vogue című folyóirat főszerkesztőjét.

"Az ítélet nagyon kemény. Annyit kapott, mintha megölt volna valakit" – nyilatkozta Alberto Braunstein, a vádlott apja az ítélet után. Ehhez képest a védőügyvéd, Robert Gottlieb azt mondta: "a bíró nem engedett az újságok véres szájú címlapjainak", s a maximálisan kiszabható életfogytiglan helyett 20 év börtönre ítélte Braunsteint.

A múlt héten Braunstein levélben fordult a tárgyalást vezető bíróhoz, melyben – egybecsengően az ügyészség állításával – elismerte, hogy előre kitervelte a bűncselekményt, ám egyúttal beszámíthatatlan elmeállapotára hivatkozott.

"Tény, hogy kiterveltem a bűncselekményt" – írta Braunstein a bírónak. "Az egészben az az őrület, hogy nem volt semmilyen indítékom. Így, amikor rátámadtam az áldozatra, fogalmam sem volt, miért vagyok ott vagy mit kéne tennem".

A védelem arra hivatkozik, hogy Braunstein beszámíthatatlan és emiatt nem tervelhette ki a bűncselekményt, éppen ezért nem is vonható büntetőjogi felelősségre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 06.20.

Tovább olvasom