Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

2020-ig megépülhet az M0-s északnyugati szakasza

A nyolc kilométeres sztráda Budakalásznál völgyhidat kap, és pályája 5,2 kilométeren alagútban fut majd - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
A napilap szerint a gyorsforgalmi út új nyomvonaláról a társadalmi véleményeztetés látszatának megőrzése érdekében már csütörtökön kormányrendelet jelenik meg. A Népszabadság úgy tudja, az új útszakasz megépítéséhez már megvan a jogerős környezetvédelmi engedély.

Az új szakasz megépítésének már az ütemterve is kész, 2014 első negyedévében meghirdethetik a közbeszerzési eljárást az autóút engedélyezési terveinek elkészítésére. A tervek 2015 őszére készülhetnek el, és 2016 tavaszára születhet meg a jogerős építési engedély.

A Megyeri hidat és a 10-es főutat összekötő szakasz 8041 méter hosszú lesz. A 11-es főút után egy viadukton halad majd át a szentendrei HÉV vonala és a mellette haladó 1115-ös számú út felett. Ezután a sztráda bebújik a föld alá, első alagútja mintegy két kilométer hosszú lesz, az Ezüsthegy alatt halad, és a Budakalászi útnál ér véget. Ezután egy újabb, 3,2 kilométeres alagút következik, majd a Köves-bércnél bukkan ki a föld alól, és itt éri el a 10-es főutat - olvasható a Népszabadságban.

Olvasóink írták

  • 1. ATXadmin 2013. november 21. 08:14
    „ebben az országban miért tart minden több évtizedbe hogy megépüljön ???máshol évek alatt felhőkarcolókat alagutakat meg ... építenek itthon meg 50km autópálya 10évig egy nyamvadt metro vonal 50évig épül röhej....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Álruhás˝ országjárásba kezdett Vona Gábor

Vona Gábor egy-egy hétköznapi munkakörben próbálja ki magát egy-egy nap erejéig. Tovább olvasom