Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

19 megyében és 15 megyei jogú városban Fidesz-KDNP győzelem

A Fidesz-KDNP politikai győzelmével zárultak az önkormányzati választások, miután 19 megyei közgyűlésben többséget szerzett az ellenzék. Az eredmények nagyjából fordítottak, mint a 2002-es baloldali önkormányzati győzelem idején voltak.
A vasárnapi önkormányzati választásokat egyértelműen a Fidesz nyerte. Magyarország 19 megyei közgyűlésében az ellenzéki párt adhatja a többséget, legfeljebb Heves és Somogy megyében alakulhat ki patthelyzet. A Fidesz azonban nemcsak a megyéket vitte, hanem a megyei jogú városokat és a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeket is.

Vidéken sok nagyvárosban, ahol eddig MSZP-s vagy SZDSZ-es polgármester irányított, most fideszes győzelem született.
Az ország 23 megyei jogú városa közül 15-ben a Fidesz, illetve a Fidesz és szövetségesei által állított jelölt nyerte a polgármesteri széket, 7 városban MSZP, vagy MSZP-SZDSZ színben indult jelölt győzött, egy városban pedig civil szervezet által indított személy szerezte meg a legtöbb szavazatot vasárnap.

A Fidesz, illetve a Fidesz és szövetségesei által indított polgármester irányítja a jövőben Sopront, Győrt, Tatabányát, Veszprémet, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Kaposvárt, Szekszárdot, Salgótarjánt, Debrecent, Békéscsabát, Érdet, Hódmezővásárhelyt, Szolnokot és Kecskemétet.

Szocialista, vagy az MSZP és az SZDSZ által közösen jelölt személy nyerte a polgármester-választást Székesfehérvárott, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Dunaújvárosban, Miskolcon és Nyíregyházán.

Egerben az Egri Lokálpatrióta Egylet polgármester-jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot.

A 2002-es választáson lényegében fordított volt az arány a Fidesz és az MSZP által elnyert polgármesteri posztoknál.


***

Dacreakció - így értékelte Hiller István és Gyurcsány Ferenc nyilatkozatait Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek vasárnap este. Navracsics Tibor frakcióvezető szerint néhány nap higgadási periódusra van szüksége a kormányoldalnak. A Fidesz hétfő délelőtti elnökségi ülésén elemzi tovább a helyzetet.

Az első kijelentések, amik Hiller Istvántól vagy Gyurcsány Ferenctől elhangzottak, inkább dacreakciónak tűnnek, mintha a miniszterelnök inkább a homokba dugná a fejét, ahelyett, hogy a szembenézne ezzel a helyzettel - mondta az MTI-nek Varga Mihály, a Fidesz választási központjában, a Polgárok Házában.

A Fidesz alelnöke szerint a válságból kivezető út első lépése anökben is megérlelődjön a gondolat, hogy ő most már nem a megoldás, hanem a probléma része.

Mi ma úgy éreztük, mintha az MSZP Gyurcsány Ferenc foglya lenne - tette hozzá Varga Mihály. Mint mondta, amennyiben Gyurcsány távozik, úgy az is megbeszélés része lehetne, hogy a Fidesz által javasolt szakértői kormányba ki jelölne kormányfőt, de a parlamenti mandátumok arányában az MSZP véleménye a legfontosabb ebben a kérdésben.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: bíznak abban, hogy az öt párt által felállítandó nem pártpolitikusokból álló szakértői kormány felvetése előbb-utóbb a kormánykoalíciónál is meghallgatásra talál, és el tudják kezdeni a tárgyalásokat. A politikus szerint ugyan nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc ragaszkodik a székéhez, és ebben nem zavarja a választópolgárok véleménye sem, azonban - folytatta - az eredmény erőteljesen befolyásolja a kormányoldal helyzetmegítélését, ezért egy-két nap "higgadási periódust" mindenképpen hagyna.

Pokorni Zoltán alelnök újságíróknak nyilatkozva "pontozásos győzelemként" értékelte az eredményeket - mint mondta, Demszky Gábor bukása esetén lett volna "kiütéses" a győzelem. A rendszerváltás óta, amióta vannak önkormányzati választások, soha egyetlen egy politikai erő nem aratott ilyen győzelmet: a térkép narancssárga - tette hozzá a politikus,

A Fidesz vezetői vasárnap este a választási központban tartottak elnökségi ülést, ezt követőn került sor Orbán Viktor sajtónyilatkozatára. A pártelnök a Polgárok Házából távozóban újságírói kérdésre azt mondta, hétfőn reggel kilenckor folytatódik elnökségi ülés.

(Forrás: Krónika hírszolgálat, MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom