Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

19 éves férfi ˝agyonütött˝ egy 17 éves diákot, mert zaklatta a húgát

Három és félév börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Somogy Megyei Bíróság kedden azt a 19 éves fiatalembert, aki az elmúlt év őszén, egy kaposvári középiskola udvarán, kis híján agyonütött egy 17 diákot, mert az zaklatta a húgát - tájékoztatta Vadócz Attila, a bíróság szóvivője az MTI-t.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt elítélt vádlott nem először állt a bíróság előtt; hasonló bűncselekményekért korábban két és félévet töltött börtönben - mondta a szóvivő, megjegyezve: visszaeső bűnösként a kiszabható büntetés is súlyosabb.

A mostani ügy előzménye az volt, hogy a bántalmazott fiú rendszeresen szidalmazta, többször megütötte osztálytársnőjét, aki erről említést tett a bátyjának. A fiatalember számon kérte a fiú viselkedését, s mivel szerinte flegmán viselkedett, ököllel nekiesett. A fiút erős hasi fájdalmai miatt kórházba kellett szállítani, ahol kivették a lépét.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Olvasóink írták

  • 5. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. február 10. 17:44
    „Találgathatok?C-s volt ?”
  • 4. Hókuszpóka 2010. február 10. 08:05
    „"a bántalmazott fiú rendszeresen szidalmazta, többször megütötte osztálytársnőjét, aki erről említést tett a bátyjának"

    Ennek fényében igazat adok a bátyónak. Az már más kérdés hogy sztem elég lett volna néhány határozott pofon.”
  • 3. SC 2010. február 09. 22:07
    „Visszaesőként sokkal!!! többet kellett volna hogy kapjon!
    Ha jól értem,kb 16,5 éves lehetett mikor már egyszer elkövetett egy ilyen aljasságot!”
  • 2. hehe08 2010. február 09. 21:47
    „19 éves az még nem férfi az még majdnem gyerek.....
    ha zaklatta.... akkor azért felelőségre vonhatnák a másik kölyköt is......
    persze a brutális tettéért ez meg feleljen, csak fura, hogy ha nem öl meg senkit akkor négy év ha meg megöli akkor meg felmentett??? akkor hogy is van ez itthon???”
  • 1. Captain 2010. február 09. 20:27
    „"kis híján agyonütött egy 17 diákot"
    az újságírók olvassák a saját cikkeiket?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több, mint 600 milliárdos kifizetés az MVH-nál

Tavaly a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 614 milliárd forintot fizetett ki a gazdálkodóknak. Tovább olvasom