Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

15-18 millió forintos kár a tegnapi zavargások miatt

Nem volt béke március 15-én Budapesten. Kora este újra zavargások törtek ki a fővárosban, a rendőrök a Belváros több pontján is összecsaptak a tüntetőkkel. Az első becslések szerint 15-18 millió forintos kár érte a Fővárosi Közterület-Fenntartó ZRt-t az esti zavargások miatt.
Nem volt béke március 15-én Budapesten. Kora este újra zavargások törtek ki a fővárosban, a rendőrök a Belváros több pontján is összecsaptak a tüntetőkkel. Tömegoszlatás volt az Andrássy úton, majd az Oktogonnál, az Erzsébet, a Deák illetve a Kossuth téren. A huligánok több helyen barikádokat emeltek, amelyeket a rendőrök egy hókotróhoz hasonló járművel romboltak szét. Sok helyen kukákat gyújtottak meg, telefonfülkéket borítottak fel a tüntetők, akik itt-ott az utcaköveket is felszedték, azokkal dobálták a rendőröket. Este 11 órára gyakorlatilag véget értek a zavargások Budapesten.

Közben a rendőrség cáfolja, hogy fém burkolatú könnygázgránátot lőttek volna este a tüntetők közé. Egy kereskedelmi televízió olyan fémalkatrészt mutatott be ugyanis, amelyet a tévé munkatársai találtak a zavargások helyszínén, és úgy vélték, hogy az könnygázgránát része. A rendőrség közleménye szerint a tévések egy 40 milliméteres könnygáz-töltet hüvelyét találták meg, amely sosem hagyja el a gránátvető csövét, így sérülést sem okozhat.

A rendőrség szintén közleményben cáfolta, hogy szándékosan március 15-ére időzítették Budaházy György elfogását. A férfit hónapok óta körözték, pedig többször is feltűnt nyilvános rendezvényeken - ősszel például a rendőrök szeme láttára mondott beszédet a Kossuth téri tüntetésen, ám akkor sem fogták el. Tegnap aztán a Deák téren ismerték fel a járőrök Budaházy Györgyöt, aki parókát és napszemüveget viselt. Miután elfogták, a Nemzeti Nyomozó Iroda székházába vitték, amelyet a tüntetők miatt kordonnal vettek körül. A férfit azért keresték, mert tavaly szeptemberben leverte a címert a Szabadság téri szovjet emlékműről. Tegnap bilincs kattant a Tomcat néven ismert blogger kezén is, mert néhány társával tojással és paradicsommal dobálták meg délután a főpolgármestert ünnepi beszéde közben.

Az utolsó információk szerint hatan sérültek meg tegnap az utcai harcokban, öt rendőr és egy civil. Egy embert fejsérüléssel vittek kórházba, a többieket a helyszínen ellátták a mentők. Több tucat tüntetőt állítottak elő, de még nem tudni, pontosan hány embert vittek be, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. Este bőven volt dolga a tűzoltóknak is, csaknem húsz kisebb tüzet kellett megfékezniük a Belvárosban. 12 egységgel vonultak az utcákra, ahol főleg kukák és szeméthalmok égtek. Az oltást végzők közül senkinek sem esett baja.

Az első becslések szerint 15-18 millió forintos kár érte a Fővárosi Közterü let-Fenntartó ZRt-t az esti zavargások miatt. Budapest belvárosában ötven darab közterületi szemetest, tizenkét darab konténert és majdnem száz kukát törtek össze és gyújtottak fel a tüntetők - olvasható a Fővárosi Közterület-fenntartó legújabb közleményében.

A Fővárosi Közterület-fenntartó éjfél körül kezdte meg a takarítást a rendőrség engedélyével a Belvárosban, az Andrássy úton, a Bajcsy Zsilinszky úton, a Nyugati téren, a Teréz- és Erzsébet körúton, az Erzsébet- és Deák téren valamint a József Attila utcában. Hatvan munkás, ötvenöt géppel dolgozott. Hajnalra minden főútvonalon befejezték a munkálatokat és helyreállhatott a forgalom.

A zavargások helyszínéről száznyolcvanegy köbméter fa- és egyéb hulladékot, törmeléket, betontuskókat, közlekedési jelzőlámpákat, tartóoszlopokat, utcabútorokat, valamint öt darab az úttestre döntött telefonfülkét szállítottak el.

A közterület-fenntartó pénteken napközben még utómunkálatokat végez 65 munkagéppel és 150 fős személyzettel a környező mellékutcákban - olvasható a közleményben.

hirado.hu/Független Hírügynökség

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MIVEL TÖLTÖTTE MÁRCIUS 15-ÉT?

Tovább olvasom