Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

14 milliárd forintért megvehető Drakula gróf kastélya

Eladó a kegyetlenségéről elhíresült Drakula gróf középkori kastélya. A műemléket, amely egykor véres kínzások helyszíne volt, a Habsburgok akarják értékesíteni.
A Törcsváron (Bran) épült műemléket Habsburg Dominic főherceg, New York-i építész árulja. "A Habsburgok nem óhajtanak múzeumot vezetni, és olyan vevőt keresnek, aki a történelmi ingatlant a megfelelő tisztelettel kezeli" - nyilatkozott Michael Gardner, az eladással megbízott Baytree Capital vezetője.

A 69 éves Habsburg herceg tavaly már egyszer megvételre kínálta a kastélyt a román államnak 80 millió dollárért, azaz 14 milliárd forintért, de nem sikerült megegyezniük. Az ingatlan jelenlegi irányára nem ismert. Gardner szerint az ár legalább 100 millió dollárra, azaz 18 milliárd forintra fog emelkedni, és a román állam most is elővásárlási jogot élvez, ha versenyezni tud a legmagasabb összegű ajánlattal.

Az 1200 méter magasan fekvő, vadregényes törcsvári kastély a 14. században épült, hogy megvédje a közeli Brassót a török támadásokkal szemben. 1920-ban - Trianon után - a román uralkodóház birtokába került. A kastélyt Habsburg Dominic örökölte volna, a második világháború végén azonban elüldözték a királyi családot az országból, és a várat államosították. Az örökös 2006-ban kapta meg az ingatlant a román államtól. A kastélyban számos filmet forgattak már, a múzeumot pedig évente 450 ezer turista keresi fel.

Vlad Tepes román fejedelem, alias Drakula gróf 1431-ben született Ördög Vlad fiaként. A Drakula-mítosz szerint előszeretettel húzatta ellenségeit - a trónkövetelőket, a bojárokat, az idegen kereskedőket és győztes csaták után a veszteseket - karóba. Ezen kívül határtalan kreativitással alkalmazott a karóba húzatáson kívül más kínzási módszereket is, például testcsonkítást, nyúzatást vagy a kivéreztetést. A legenda és a filmtörténet szerint Drakula gróf vámpír is volt, aki előszeretettel szívta ki a környékbeliek vérét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városközpontot álmodott Révfalunak

Imre Krisztián építészmérnök (29) éppen egy éve kapta meg diplomáját, s annak a tervező-teamnek a tagja lehetett, amelyik nemrég megosztott első helyezést ért el a Dunakapu tér fejlesztésére kiírt pályázaton. Tovább olvasom