H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
ÖSSZEFOGLALÓ
Az Európai Bizottság szerdán azt a javaslatot tette, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A biztosok ülésén az egyik napirendi pont a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás volt. Andor László magyar biztos nem vett részt az ülésen. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.
Az MSZP bírálta a kormányt, az LMP egyértelműen a kabinet hibájának tartja a történteket, míg a Jobbik ötpárti egyeztetést javasol Magyarország unióban betöltött szerepéről.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő közös közleményében azt írta, a kormány szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, "hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót".
A kormány álláspontjával szemben Andor László EU-biztos, aki egy budapesti konferenciát megelőzően nyilatkozott újságíróknak, azt közölte, hogy egyetért az Európai Bizottság döntésével és méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát.
16:16 - A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a magyar EU-biztosnak, Andor Lászlónak le kell vonnia a szükséges konzekvenciákat amiatt, hogy távol maradt attól a szerdai európai bizottsági üléstől, amelyen a testület javaslatot tett Magyarországnak szánt kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére.
Kósa Lajos ezt budapesti sajtótájékoztatóján mondta, közölve: Andor László méltatlan lett a tisztségére. A fideszes politikus szerint a magyar uniós biztosnak viselnie kell e rossz döntésének összes következményét.
15:15 - Olli Rehn: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Annak ellenére is fenntartotta Magyarországról hozott döntését az uniós döntéshozó-végrehajtó tesület, hogy a további magyar intézkedésekről "egy-két napja" levelet kaptak Orbán Viktor miniszterelnöktől és valamivel korábban Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől. Erről Olli Rehn gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök beszélt az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján a Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeg folyósításának befagyasztásáról szólva.
![]() |
| Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja (j) és Johannes HAHN, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa sajtóértekezletet készül tartani az uniós biztosok testületének végén, Brüsszelben. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet |
![]() |
|
Olli REHN, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja (j) és Johannes HAHN, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa sajtóértekezletet tart az uniós biztosok testületének ülése végén, Brüsszelben Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2013 januári hatállyal függesszék fel a Magyarországnak szánt, 495 millió euró kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette a deficitcsökkentési kötelezettségeit. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet |
![]() |
| Olli REHN, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja (j) és Johannes HAHN, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa sajtóértekezletet tart az uniós biztosok testületének ülése végén, Brüsszelben Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2013 januári hatállyal függesszék fel a Magyarországnak szánt, 495 millió euró kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette a deficitcsökkentési kötelezettségeit. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet |
86. festéktüsszentő 2012.02.23. 12:36
A fazékba természetesen beleláthattak, hiszen az adatok nyilvánosak, a különböző bizottságokban ugyanúgy ültek a fidesz által delegáltak. Saját maguk hangoztatták nyolc éven keresztül, hogy készen állnak a kormányzásra. 2010-ben egyáltalán nem voltunk rossz helyzetben. Ezt maga a Medence Géniusza nyilatkozta. Egyébként ezt igazolja az is, hogy az elmúlt másfél év alatt minden mutatónk lényegesen romlott. KSH, AKK, stb adatokra kell csak rápillantani.
Egyébként nagyon következetlen a kormány. Tavaly még salleról, kokiról, szabadságharcról, kirúgtuk az IMF-t és egyebekről szólt a kommunikáció, most mikor végre saját kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását a győztes harcnak köszönhetően, rögtön megy a vinnyogás, zsidózás, elmútnyócévezés, komcsilibsizés.
86.
Ez csak a saját meglátásom, de szerintem 2014-re a ripacs és szabadságharcos, sohasem hazudtam Orbánból lesz elegük az embereknek.
(nekem speciel már most elegem vabn az összes hazug és korrupt politikusból)
Szerintem azért nem érhet nagy meglepetés senkit sem a választások után, mert általában mindig kiürírtik a kasszát. (mindenesetre ha valaki talál elfekvő 500 milliárdot, amit részvényekre költ, utána pedig sír-rí, hogy nincs pénz a rezsire és üres volt a kassza, hát........legalábbis érdekes)
Az első két szoci ME tényleg elk...ta, Bajnai pedig elkezdte a megszorításokat. Nem a kölcsön felvétel volt a helyes, hanem a kiadási oldal lefaragása
(ezen lehetne még finomítani, hogy ne az "egyszerű földi halandókon" csattanjon állandóan, de minden szentnek maga felé hajlik a keze, a politikus sem a saját zsebe ellensége)
Az ötleteléssel az a gondom, hogy 8 évük volt rá. Gyurcsány hülyesége óta 4 év. A válság kirobbanása óta 2 év.
És nem volt csak 1 tervük. Semmi B, ne adj… Tovább olvasom »
Kedves Joebácsi!
Az 1. bk-ben 1et értünk, sztem én is ezt írtam. (nem a FIdesz győzött, hanem az embereknek elegükk lett abból a ripacs GY.F.-ből)
A fazékba sztem nem láttak bele, max a kiáradó szagokat/illatokat érezhették. (hazudtunk éjjel, nappal stb)
Abban is 1etértünk úgy látom, hogy 2010-re nagy bajban voltunk (kb. akkorában mint most a görögök). Tehát a szakértői kormányoknak 2év MP + 5é GYF + 1é BG nem sikerült még kicsit sem rendbe szedni az EU komform politikájukkal a gazdaságot. Igen. Akkor el kell kezdeni új megoldásokat kipróbálni, ha az nem működött. Ha úgy teccik, akkor hívd 5letelésnek.
Igen, a megsarcoltak vissza fogják terhelni a lenyúlt pénzt, de azért az nem fog az egyik napról a másikra menni, a hidegzuhany nem az egyik napról a másikra fog a nyakunkba zúdúlni.
Igazából most még csak lendült a kéz, de ha be is fog találni, akor azért annak komoly eu-s visszhangja lesz. És nem mindenki fog 1et érteni azzal, hogy a kicsit csak azért bántjuk, mert betiltották a… Tovább olvasom »
64.Szerinted ezt a politikát a fidesz valódítja meg?
a háborúhoz ( vagy szabadságharchoz ) három dolog kell..
pénz , pénz , pénz ...
na de az adjon rá aki ellen harcolunk ...?
AGYRÉM:::
82. festéktüsszentő
Szerintem így jutottunk el idáig:
- 2010-ben az emberek megalázó, megsemmisítő vereséget mértek az MSZP/SZDSZ-re. Ha egy kutya indult volna a szocik ellen ,aki 8 éven keresztül ugatta volna ,hogy semmi sem jó és ő sokkal jobban csinálná, a kutxa kapott volna 90-95 %-ot. Ebben az esetben ugyanis az alapból sa fideszt elutasítók is rászavaztak volna.
- Másnap belenéztek a fazékba, és valami hihetetlen szörnyet láttak benne a hús helyett.
Amitől persze nem lepődtek meg, hiszen ők is tevékenyen részt vettek a főzésben, ráadásul ez volt a szokás szakácsváltáskor már évtizedek óta.
- Mit csináljunk? Elengedjük a hiányt és felpörgetjük a gazdaságot, az államadósság nem gond, USA, Németország, Kína is megbírkózik vele. Viktor elrobog Brüsszelbe a 8 év (!!!!!!!!!!!!!!!!!) alatt kidolgozott tervével, majd a pofontól, amit kapott, hazáig szédeleg. Ezután egy hétvége alatt kidolgozzák hazánk új gazdaságpolitikáját a pálinkafőzés szabadságával egyetemben.
- Azóta is… Tovább olvasom »
Szerintem így jutottunk el idáig:
- 2010-ben a FIDESZ megalázó, megsemmisítő vereséget mért az MSZP/SZDSZ-re. (tk. nem ő hanem a választók, de ...)
- Másnap belenéztek a fazékba, és valami hihetetlen szörnyet láttak benne a hús helyett. (lásd Kósa nyilatkozat ...)
- Mit csináljunk? Ennyi pénzt nem lehet az emberektől összeszedni, szedjük el azoktól, akinek van feleslegben, és elkezdték.
- Az érintetteknek miután újra kaptak szikrát, beindították megalázott szoclib eu/mo-i hengert. (kezdték a média törv-el)
- Megkezdődött a harc, mert a Viktor nem kapitulált, ahogy azt a stratégák gondolták. Ahol van harc, ott vannak harcosok, és hadvezér. Így aztán a Viktorra ráaggatták a szabadságharcos cimkét. (szerintem ez a Viktornak egy kicsit teccett is)
- És eljutottunk a mához. Megy az adok-kapok. Nyilván, az erősebb ember nagyobbat tud ütni. Így ma bekeptunk egy csúnya ütést. (Tenném azért szerényen hozzá, hogy a DISCO ajtajában pöffeszkedő kétajtós szekrény csak optikailag félelmetes, de egy… Tovább olvasom »
Szerintem így jutottunk el idáig:
- 2010-ben a FIDESZ megalázó, megsemmisítő vereséget mért az MSZP/SZDSZ-re. (tk. nem ő hanem a választók, de ...)
- Másnap belenéztek a fazékba, és valami hihetetlen szörnyet láttak benne a hús helyett. (lásd Kósa nyilatkozat ...)
- Mit csináljunk? Ennyi pénzt nem lehet az emberektől összeszedni, szedjük el azoktól, akinek van feleslegben, és elkezdték.
- Az érintetteknek miután újra kaptak szikrát, beindították megalázott szoclib eu/mo-i hengert. (kezdték a média törv-el)
- Megkezdődött a harc, mert a Viktor nem kapitulált, ahogy azt a stratégák gondolták. Ahol van harc, ott vannak harcosok, és hadvezér. Így aztán a Viktorra ráaggatták a szabadságharcos cimkét. (szerintem ez a Viktornak egy kicsit teccett is)
- És eljutottunk a mához. Megy az adok-kapok. Nyilván, az erősebb ember nagyobbat tud ütni. Így ma bekaptunk egy csúnya ütést. (Tenném azért szerényen hozzá, hogy a DISCO ajtajában pöffeszkedő kétajtós szekrény csak optikailag félelmetes, de egy… Tovább olvasom »
64. Bentley100
"szerintem hagyjuk is a vitát"
Szerintem ne hagyjuk, mert nagyon rosszul látod az összefüggéseket.
A forint az IMF tárgyalások megkezdésének szándéka hírére kezdett el erősödni, aminek következtében javult a forint/euro árfolyam és csökkent devizában denominált államadósság rész (nagyjából az államadósság fele).
Ha a kormány ellazsálja a költségvetési szigorítást, a forint megint zuhanni, az államadósság devizában denominált része újra nőni fog, és a gyermekeinknek újra csak nagyobb adósság rész jut majd.
Ördögi kör ez kedves Bentley100, és a siker nem a fejhajtáson, vagy a kuruckodáson, hanem a józan üzleti szemléleten múlik.
Oldalaktól függetlenül.
41. itov
Sokkal figyelmesebben kellene olvasnod Joebacsi70-et!
Ha el is gondolkodnál azon, amit mond talán megértenéd, hogy Magyarország az EU csatlakozási okmány aláírásával (2004-ben beléptünk az EU-ba) lemondott szuverenitásának egy részéről.
Cserében az Európai Unió csak 2005-ben, a csatlakozás utáni első egész évben 401 millió euro felzárkóztatási összeget fizetett Magyarországnak. A támogatási összegek évenként nőttek.
Tavaly 2011-ben már összesen több, mint 4 milliárd eurót kaptunk.
Ezekről itt olvashatsz: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/soha_nem_kapott_ennyi_penzt_magyarorszag_az_uniotol.508432.html
Aztán döntsd el, hogy a jó hazafi magyar ember ilyesmire gondol-e akkor, amikor bosszúról óbégat!
hirdetés
