Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

„ Lejáratják a demokráciát”

– A Zöld Demokraták Szövetsége elhatárolódik minden, a demokratikus elvek lejáratására alkalmas törvénybe ütköző cselekedettől – hívta fel a figyelmet Reuter György megyei elnök.

– Egyes, magukat demokratikusnak meghatározó pártok úgy is igyekeznek a választókat megtéveszteni, hogy a plakátokat letépik, felülragasztják vagy az összes helyet illetéktelenül elfoglalják. A Zöld Demokraták Szövetsége azt kéri, mindenki adjon meg annyi tiszteletet a másiknak, amennyit saját magának megkövetel – mondta Reuter György.
– A plakátragasztási rendszer átdolgozásra szorul, mivel a kis pártokkal, civilekkel szemben diszkriminatív. Ez a gyakorlat egy demokratikus társadalomban nem engedhető meg – tette hozzá.
Dr. Sebestyén Ágota képviselőjelölt elmondta, a zöldek történetében elsőként sikerült mind a 21 körzetben jelöltet állítani az önkormányzati választásokon. Arra számítanak, hogy közülük legalább két-három képviselő bejut a győri közgyűlésbe a „zöldgondolat” érvényre juttatására.
Reuter György aktuális ügyekről szólva a gönyűi ATEV bűzkibocsátásának mielőbbi megszüntetését szorgalmazta, illetve nehezményezte, hogy az európai uniós támogatással épült szennyvíztisztító komposztálójának átforgatásakor minden alkalommal bűz árasztja el a Mosoni-Duna torkolatát, Véneket és környékét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felügyelők elemezték

a szabálysértéseket

Az útfelügyeleti szabálysértésekkel kapcsolatos eljárások, a kerékbilincselés és… Tovább olvasom