Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

„ Hintában” a mutatványosok

Az egész országban összesen ezerötszáz berendezés és csökkenő számú, ma már négyszáznál kevesebb vállalkozó: rossz idők járnak a mutatványosokra. A rájuk vonatkozó új jogszabály sem sokat segít rajtuk.
Az elmúlt húsz évben mindössze két súlyos baleset történt mutatványosberendezésen, ezek közül is csak az egyik az eszköz hibájából. A rendszeres, kötelező műszaki felülvizsgálatot végző cég, az ÉMI-TÜV Bayern Kft. osztályvezetője, Bakó István könnyítést is, nehezítést is lát a mutatványosberendezések biztonságáról szóló új, február 22-től érvényes GKM-rendeletben.

Veszélyességi besorolások

Könnyebbség: a mutatványosberendezést eddig háromévente annyira szét kellett bontani, hogy megállapítható legyen a fő teherviselő elemek és biztonsági berendezések elhasználódásának mértéke. Ez most nem szükséges, de a rendszeres vizsgálat természetesen kötelező marad. Így az első veszélyességi osztályba sorolt berendezéseket évente, a mások és harmadik kategóriába soroltakat két-, illetve háromévente kell műszaki vizsgán bemutatni. Változás, hogy a berendezésekre ki kell írni a gyártó és a gyártmány főbb adatait (ezzel a szakszerűtlen „bütykölések” kerülhetők el).
Az I. kategóriás mutatványosberendezések listája is változatlan maradt (így az átfordulós hinta, csészealj, ciklon, hullámvasút, bungee jumping stb.), viszont bekerült általános kritériumként a rendeletbe az, hogy a gyorsulásuk nagyobb 10 méter/secundum négyzetnél (vagyis a szabadesés mértékénél), illetve sebességük meghaladja a 10 méter/secundumot (36 km/óra). A II. kategóriába a hagyományos búcsúi lánckörhinta, az óriáskerék, a gokart és a dodzsem mellé bekerült az 5 méternél magasabb vízi

csúszda is.
A harmadik kategóriás eszközök körében új a légvár, az 5 méternél alacsonyabb vízi csúszda és az az általános előírás, hogy ezek a játékok 0,3 méternél többet nem emelkedhetnek a beszálló szinthez képest és nem lehetnek gyorsabbak 5,4 kilométer óránkénti sebességnél.

Az EU-ban sem mindegy

Bakó István szerint az új rendelet sem változtatott a mutatványosok két legfőbb sérelmén. Maradt a „mutatványos” kifejezés, noha pontosabb és persze modernebb lenne a szórakoztató üzem megjelölés. Ma mutatványosnak számít a legkisebb riglispíl és a szupermodern

aquapark is...
A másik, ennél sokkal fontosabb: ha hozzánk valamely EU-országból érkezik mutatványos, például egy német óriáskerekes, elég a saját hazai (német) engedélye. Ha viszont egy magyar mutatványos menne át mondjuk Ausztriába, ott bizony a helyi műszaki engedélyt is meg kell szereznie.

Fogy velük a hangulat is

Ez azért sem mindegy, mert egyre fogy a hazai mutatványosok tábora. Az ilyen vállalkozók száma az országban a négyszázat sem éri el, műszaki vizsgálatra kötelezett berendezés pedig összesen 1500 van. Az is jobbára a fővárosiak körében.
Megyénkben a legnagyobb mutatványosüzemmel a mosonmagyaróvári Kozári László, illetve családja rendelkezik. Az idei évre még semmiféle terve nincs – mondja. Felsorolja az indokait is.
Először is, a pestiek jó előre elviszik a helyek legalább felét. (Bírják pénzzel, fejlesztéssel.) Aztán: az önkormányzatok egyre magasabb területbérleti díjat kérnek, napi kétszázezer forint alatt már sehová se lehet menni. Vagy ha lehetne, csak nagy ráfizetéssel. A „jánosi” búcsú Kozáriéknak egy napra – lealkudva! – 800 ezer forint helypénzbe került. És még a villany, az üzemanyag... Csoda, ha olyan drágák a szolgáltatások, hogy már alig tudja megfizetni valaki? Kozáriék egyelőre még bírják, de a kisebb egységekkel rendelkezők sorra eltűnnek. Velük együtt a hagyományos falusi ünnepek hangulata is.
Bakó István úgy tapasztalja: az önkormányzatok ezzel, tisztelet a kivételnek, vajmi keveset törődnek. Helyet adnak a szeméttelep mellett a mutatványosoknak, s csodálkoznak, ha oda nem megy senki. Vagy csak beszedik a helypénzt, és hogy azon a placcon ki mit csinál, már nem érdekli őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiányzik önnek az igazi tél?

Tovább olvasom