Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

„ Folytatódik a maszatolás az egészségügyben”

„ Folytatódik a maszatolás az egészségügyben” – így reagált a Fidesz kommunikációs vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón, valamint Kökény Mihály és Katona Béla MSZP-s politikusok tájékoztatóján elhangzottakra. Már hosszú hetek, hónapok óta csak döntés-előkészítésről és a bejelentések bejelentéséről lehet hallani – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: az eddigi nyilatkozatok és ismertté vált döntések alapján úgy tűnik, hogy a Zöld könyv alapvetően két dologról szól, a korábbi választási ígéretek megszegéséről és újabb megszorításokról. A Fidesz szóvivője emlékeztetett arra, hogy maga Kökény Mihály is többször azt mondta a kampányban, hogy nem lesz fizetős az egészségügy, ehhez képest ma már arról folyik a vita, hogy a vizitdíjat milyen formában vezessék be. Függetlenül attól, hogy vizitdíjnak hívjuk vagy sem, fix összeget kell fizetni vagy százalékos arányt, számla ellenében vagy sem, ma vagy holnap az eredmény ugyanaz: fizetőssé fogják tenni az egészségügyet – mondta. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit olvasott utoljára?

Tovább olvasom