Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

12 ezer fős leépítés a Honvédelmi Minisztériumnál

Csaknem 12 ezer fővel csökken év végig a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a háttérintézmények összlétszáma, míg a csapatoknál 6 ezerrel bővítik az állományt.
A HM közlése szerint a tavaly megkezdett átalakítások előtt a csaknem 30 ezres teljes létszámból majdnem 15 ezren a minisztériumban és a háttérintézményeknél dolgoztak, és ennél kicsivel többen az alakulatoknál. Az év végére a tervek szerint 24 500 lesz az összlétszám: ebből 20 350-en lesznek a csapatoknál, és 2800-an a tárcánál, valamint a háttérintézményekben.

Egy tavalyi kormányhatározat előírja, hogy 2007 végére a HM összlétszáma 24 500 fős lehet, ezt pedig a szaktárcánál és a háttérintézményekben dolgozók számának csökkentésével, valamint a csapatlétszám növelésével kell elérni. 2006 közepén, az átalakítások előtt még 29 931 fős volt a teljes állomány, amelynek körülbelül a fele szolgált a csapatoknál, a másik fele alkotta a sokak által "vízfejnek" is nevezett háttérintézményeket.

A dokumentum azt is megszabja, hogy az összhaderőnemi parancsnokság és a vezérkari főnök közvetlen irányítása alatt álló egységek összlétszámát 21 700 fősre kell növelni. Ezen belül 20 350 fős lesz a csapatok létszáma, a fennmaradó 1350 katona pedig közvetlenül a vezérkari főnök irányítása alá kerül, nem csapatszolgálati beosztásokba.

Ilyen például a Geológiai Információs Szolgálat és a külföldi NATO-képviseletek állománya. A tárcánál és a háttérintézményeknél az átalakítások előtti, csaknem 15 ezres létszámot 2800 fősre kell csökkenteni. A HM szóvivője szerint mindezek meg is valósulnak az év végére.

A jelentős, 12 ezer fős változás azonban nem azt jelenti, hogy ennyien kerülnek az utcára a minisztériumból és a háttérintézményekből – hangsúlyozta Bocskai István. A 12 ezres létszám fele, 6 ezer logisztikus egy "tollvonással" került át a csapatokhoz, és a tárca átadta szinte az összes, nem katonai feladatot ellátó szervezetet egy másik minisztériumnak vagy hatóságnak. Ilyen volt egyebek mellett a Frekvenciagazdálkodási Hivatal és a Katonai Légügyi Hivatal.

A tervek szerint nyáron döntenek a legnagyobb létszámot jelentő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem átadásáról, a Katonai Ügyészséget pedig a Legfőbb Ügyészség venné át. A szervezeti átalakítások mellett persze létszámleépítésekre is szükség van a 2800-as keret eléréséhez. A néhány ezer leszerelő többsége azonban nem az "utcára", hanem szolgálati nyugállományba kerül – mondta Bocskai István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harry herceg nélkül indult Irakba a szakasza

Parancsnoka, Harry herceg nélkül indult iraki bevetésre a brit hadsereg egyik elitalakulatának az a… Tovább olvasom