Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

123

Öt arany-, hat ezüst- és két
bronzérmet szereztek az idei világ-
és Európa-bajnokságokon a
Győri VSE versenyzői. Harminchárom
magyar bajnoki címet
gyűjtöttek. Jövőre Győrben rendezik
a maraton-vb-t.


Tekintélyt parancsoló eredménysorral
büszkélkedhet idén
is a Győri VSE, amely az ország
legnagyobb kajak-kenu szakosztályával
rendelkezik.
„A sportág legszebb lapjaira kívánkozik
ez az év is – kezdi Kadler
Gu s z t á v szakosztályve zető.
–Minden felnőtt- és utánpótlás-világversenyen
volt győri induló és érmes.
A csodálatos emlékű szegedi
vb-n Kammerer Zoltán aranyat és
bronzot, Kadler Viktor ezüstöt
szerzett. Kamera ezenkívül a racicei
EB-n is szerzett egy első és egy
második helyet, akárcsak Benkő
Zoltán. A fiam ott harmadik volt.
A maraton-vb-ről Csay Renáta két
ezüstéremmel tért haza."
A felnőttek mellett a fiatalok
is remekeltek, az ifiből utánpótlás-
versenyzővé előlépett Nag y
Péter idén új párral lett Európa-
bajnok kenu kettesben. A
sárkányhajóban világbajnoki címet
szerzett Csay Renáta és
Varga Dávid.
„A nagyszerű eredmények mellett
arra is büszkék vagyunk, hogy több mint háromszázan edzenek a
szakosztályban. Igazi klubélet alakult
ki nálunk az évek során, a régi
nagyok is, mint Joós István vagy
Sztanity Zoltán rendszeresen lejárnak
evezni. Na és ne feledkezzünk
meg a sárkányhajósokról sem, egyre
többen választják, hogy ily módon
töltik el a szabadidejüket."
A GYVSE szakosztálya 1992
óta élvezi a város kitüntetett figyelmét.
Az önkormányzat évi
több millió forinttal segíti a
működést.
„A költségvetésünknek mintegy
harmadát teszi ki a városi támogatás,
a fennmaradó összeg egy részét
a sportágat szerető szponzoraink
adják össze. Nálunk a labdajátékok
többségénél megszokott
összegeknél jóval kevesebbet keresnek
az élversenyzők – az öt legjobb kajakosunk klubtól kapott
havi juttatása összesen nem éri el
a kilencszázezer forintot –, így a
pénz jelentős részét az utánpótlás-
nevelésre fordíthatjuk."
Győrben fél szemmel már a
jövőre is gondolnak, hiszen
2007-ben a város ad otthont a
maraton-világbajnokságnak.
„Már korábban megkezdődött
az előkészítő munka, a várossal
aláírt szerződésünk van, részben
ennek jegyében a Magyar Kajak-
kenu Szövetség vezetői, Baráth
Etele elnök, Schmidt Gábor
főtitkár és jómagam kedden látogatást
teszünk Borkai Zsoltnál,
Győr új polgármesterénél. Szeretnénk
a hagyományokhoz méltó
színvonalú és külsőségeiben is a
város rangjának megfelelő világbajnokságot
rendezni."

 

 

 

 

CSAK A GYIRMÓTNAK KÖNNYŰ


A Gyirmót idegenben, az MTE
1904 és az Integrál-DAC pedig
hazai környezetben lép ma pályára
az NB II Nyugati csoportjában.
Mindegyik találkozó
14.30 órakor kezdődik.


B U DA Ö R S – GY I R M Ó T
A fantasztikus kupagyőzelem
után ma ismét a bajnokságban
bizonyíthat a Gyirmót. Ha n n i c h
Péter, a csapat szakvezetője elmondta:
a budaörsi találkozó a
kötelező győzelem kategóriába
tartozik, így természetesen mindenképpen szeretnék begyűjteni
a három pontot. Török és Szabó
Cs. sérült, Horváth R. és We i t n e r
pedig eltiltás miatt nem léphet
pályára. A tervezett kezdőcsapat:
Sánta – Földes, Radics, Kun,
Tóth A., Pék, Polyák, Németh L.,
Nagy L., Oross, Károlyi.
MTE 1904–LOMBARD PÁPA
Soós Imre, az MTE 1904 vezetőedzője
jó mérkőzésre és hazai
pályán győzelemre számít. Szeretnék
a táblázaton maguk mögött
tartani a pápai csapatot. Kemény
sorozat előtt áll a Lajta-parti
együttes, hiszen hamarosan a Felcsút,
a Gyirmót és a Bodajk-Siófok
gárdáival is összecsapnak.
Horváth A. sérült, míg Kovács Sz.
sárga lapos eltiltás miatt fog hiányozni.
A tervezett kezdőcsapat:
Antal – Szabó G., Pint, Csintalan,
Pálla, Szabó R. (Varga I.), Facucho
(Tímár Sz.), Schafranek, Laki,
Rompos J., Kertész.
I N T E G R Á L- DAC – F E LCS Ú T
Nagy László, az Integrál-DAC
szakvezetője elmondta: a célkitűzés
elérése érdekében a hátralévő
5 találkozón 15 pontot szeretnének
gyűjteni, így a Felcsút ellen is
a győzelem a cél. Remek játékosokat
felvonultató, egyre jobb
formába lendülő együttes érkezik
Győrbe. Keszei még nincs bevethető
állapotban. A tervezett kezdőcsapat:
Molnár L. – Máté, Kiss
Zs., Császár, Vasas, Orovecz, Imrik,
Baumgartner, Rozsi (Kovács
L.), Herczeg, Korsós.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenállást ígérnek a tüntetők

Nincs megegyezés a Kossuth téri tüntetők és a rendőrség képviselői között. A Kossuth téri tüntetők… Tovább olvasom