Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

118 baleset, 2 halálos áldozat az elmúlt nap 24 órájában

A közutakon az elmúlt nap 24 órájában a Rendőrség összesen 118 közúti közlekedési baleset során intézkedett.
Ebből 2 közlekedési baleset 2 halálos áldozatot követelt, 16 súlyos, 35 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 65 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

Vasárnap is nyárias idővel számolhatunk, de a késő délelőtti óráktól felhősödésre, helyi záporokra, zivatarokra számíthatunk. A szél általában gyenge lesz, csak a zivatarok környezetében erősödhet meg átmenetileg. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26-29 fok körül alakul.

Várhatóan megélénkül a forgalom a kiskertek és a kirándulóhelyek közelében, ahol nagyobb gyalogos és kerékpáros forgalomra kell számítani. Az autóval közlekedők minden esetben használják a biztonsági övet, valamint a gyermekek biztonsága érdekében a gyerekülést! Az autóutak, autópályák tekintetében az M0 régi szakaszán várhatóan 2011.12. 31-ig épül a harmadik forgalmi sáv.

Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatosan dolgoznak, sebességkorlátozás van érvényben, mely az M0-M7 csomópontot is érinti. Fokozott óvatossággal közlekedjenek, szinte naponta változnak a korlátozások, illetve új útszakaszokra terelik a forgalmat! Ne vezessenek rutinból! Az M5-ös autópályán a hétvégén várhatóan mobil terelés mellett a tájékoztató táblák kihelyezése miatt akár teljes zárás is lehet! Figyeljék a közúti jelzéseket! Az M6 ú M60-as csomópontban pályafenntartási munkákat végeznek! Az M7-es autópályán Budapest felé a 122-124. km szelvényekben lévő hídon dolgoznak, 60 km/ó sebességkorlátozás van érvényben. Ahol az úton emberek és munkagépek dolgoznak, ott nagyobb figyelemmel közlekedjenek!

Az előre ki nem számítható bekövetkezendő baleseteknél a mentési és a helyreállítási munkák miatt terelésre, sebességkorlátozásra kell számítani. Fokozott óvatossággal vezessenek!

A határátkelők tekintetében Röszke autópálya és Nagylak közúti határátkelőhelyen számolunk várakozás kialakulásával a teherforgalomban a hétvégi kamionstoppal összefüggésben, pénteken a délutáni órákban kilépő irányban, vasárnap az esti óráktól hétfő hajnalig a belépő irányban, amelynek mértéke legfeljebb 60 perc lehet. Az ártándi közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban várható torlódás a hétvégi kamionstoppal összefüggésben vasárnap az esti óráktól hétfőn a hajnali órákig, a belépő irányban, amelynek mértéke 30-60 perc lehet. A hétvége napjain Záhony közúti határátkelőhelyen is várható forgalomtorlódás. A személyforgalomban be- és kilépő irányban 120-180 perces várakozás kialakulásával számolunk. A teherforgalomban a hétvégi kamionstopot megelőző és az azt követő időszakban, kilépő irányban 4-6 órás várakozásra kell számítani, az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően.

A személyforgalomban közlekedőknek a záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Tiszabecs, Barabás és Beregsurány közúti határátkelőhelyeken a hétvége napjain szintén várható várakozás kialakulása a délutáni órákban a belépő irányban, 60 perces időtartamban.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon. Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html oldalon.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi közlekedést, a járatok indulását és érkezését befolyásoló munkabeszüntetésről nincs információnk. Mindenkinek kellemes hétvégét, jó utat és biztonságos közlekedést kívánunk! ORFK Szóvivői Iroda

Olvasóink írták

  • 3. duc_de_Orbieu 2011. május 22. 22:41
    „#2buazsofőr:Általában busz szokott hatvannal menni, vagy IFA.”
  • 2. buszsofőr 2011. május 22. 19:32
    „Jah, megy valami fos elől 60-al, és az autók mozgásán látszik, hogy egyre idegesebbé vállnak a sofőrök, aztán 10-15 perc múlva elszakad a cérna, és nekiállnak előzni. Kifigyeli mikor lesz szemből 50 méter szabad hely, és kivágódik, hátulról meg majd´ belé száll egy másik előző...”
  • 1. gyurkusz 2011. május 22. 14:58
    „Nem kell csodálkozni, hogy sok a baleset. Minap a 85-ös főúton mentünk Csornára, és ami az úton zajlott az elképesztő. Nagyon sok önkéntes hulla jelőlt vezet azon az úton. Sajnos csak az a baj, hogy a felső kategóriás kocsiban ő megussza a vétlen kis autós megsérül.A vezetési morál itthon a béka segge alatt van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feljelentést tett az LMP plakátrongálás miatt

Rongálás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az LMP, mert letépték és felülragasztották a pártnak a vasárnapi időközi önkormányzati választásra kihelyezett plakátjait Budapest I. kerületében. Tovább olvasom