Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

10 évvel ezelőtt halálra verte élettársát, most fogták el a Dominikai Köztársaságban

A férfit, aki megszökött az eset után, csak nemzetközi elfogatóparancs eredményeként sikerült több mint tíz év elteltével a Dominikai Köztársaságban elfogni és Magyarországra hozni - ismertette a szóvivő.
Elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság egy a Dominikai Köztársaságban elfogott férfinak a letartóztatását, aki még 2008-ban olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő később belehalt sérüléseibe - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

Sörös László közleményében azt írta, a halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi 2008. május 3. és 5. között a nyíregyházi lakásukban ütötte és rugdosta élettársát, majd távozott. Az eszméletlen nőt május 5-én az egyik ismerőse találta meg, az asszony az orvosi ellátás ellenére május 11-én meghalt a kórházban.
    
A férfi a hatóságok elől ismeretlen helyre szökött és csak nemzetközi elfogatóparancs eredményeként sikerült több mint tíz év elteltével a Dominikai Köztársaságban elfogni és Magyarországra hozni - ismertette a szóvivő.
    
Sörös László hozzátette, a bíróság szerint a letartóztatás indokolt, mivel a gyanúsított korábban már megszökött, így fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy megpróbálná kivonni magát a büntetőeljárás alól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó Péter: Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez

Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország folyamatosan növeli hozzájárulását ahhoz is, hogy a NATO… Tovább olvasom