Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

10 év után újra megrendezik a Pécsi Szabadtéri Játékokat

Hosszú kihagyás után, újra indul június 6-án a Pécsi Szabadtéri Játékok. A július végéig tartó rendezvénysorozat keretében mintegy harminc előadásra kerül sor az Anna udvarban és a Tettyei romok között, ráadásul ezek között hat bemutató is várja majd a közönséget.
Az első szabadtéri játékokat Pécsi Nyári Színház néven 1977-ben tartották meg Baranyában, ami anyagi okokra hivatkozva 16 évnyi sikeres szakmai munka után zárta be kapuit. A pécsi közgyűlés az idén döntött arról, hogy ismét életre kelti a rendezvénysorozatot.

A játékok megrendezéséhez szükséges 20 millió forintot a város és a kulturális minisztérium támogatása, valamint pályázati források révén sikerült előteremteni. A szervezők a jegybevételekből remélt mintegy 4 millió forintot a jövő évi produkciókra fordíthatják.

A publikum megtekintheti többek között Balikó Tamás rendezésében a Pécsi Nemzeti Színházban márciusban bemutatott Rómeó és Júlia című darabot, Sárosi István A kolosi csoda című vígjátékát, a Petrovics Emil zenéjére született Keveházi-koreográfiát, valamint Jonathan Larson amerikai zeneszerző és szövegíró Robbanás előtt című musicaljét, Polyák Lilla fordításában.

A Pécsi Szabadtéri Játékokra Helyei László Jászai Mari-díjas színművész Sátánfajzat címmel önálló zenés esttel jelentkezik. A színházi produkciókat több művészeti rendezvény kíséri: az érdeklődők egyebek mellett helyi képzőművészek szobor- és festménykiállításait tekinthetik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

X-Men 2.

Az X-Men világsikere után a folytatásban még több különös lény, még több kaland, akció és… Tovább olvasom