Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Zöld rendszámot javasol az elektromos autóknak az MGE

Néhány tucat tisztán elektromos autó van forgalomban Magyarországon – mondta a Napi Gazdaság hétfői számában Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki szerint zöld rendszámot kellene kapniuk az ilyen gépkocsiknak.
Nemcsak a kis számuk miatt nem tűnnek ki ezek a környezetterhelés szempontjából kedvező adottságokkal rendelkező járművek a sokaságból, hanem azért sem, mert megjelenésükben semmiben sem különböznek a "hagyományos", benzines társaiktól.

A megkülönböztetésnek pedig fontos szerepe lehetne, ezért a Magyar Elektromobilitás Szövetség, az Autós Nagykoalíció és az MGE – az elektromos járművek értékesítését, használatát is elősegítő dokumentumaiban – azt javasolja, hogy zöld rendszámot kapjanak az elektromos autók. Ez azért lenne praktikus, mert a rendeletek alapján az elektromos járművek használhatják a budapesti buszsávokat, illetve kedvezményesen vehetik igénybe a parkolókat is. A megkülönböztető jel hiányában azonban az ilyen járművek vezetői könnyen "beleszaladhatnak" a hatóság bírságaiba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezárták az Opel bochumi gyárát

A németországi Ruhr-vidék iparvárosában 52 évig működött az Opel összeszerelő üzeme. A gyár… Tovább olvasom